Az egészségügyi ajánlás alapján egy felnőttnek napi 6 gramm sónál nem lenne szabad többet fogyasztania, a gyerekeknek pedig még ennél is kevesebb az ajánlott mennyiség. Ehhez képest az egyik forró csokoládéporban például 100 grammra 2,5 gramm só jutott, egy levesporban szintén a megengedett mennyiség másfélszeresét, egy füstölthalban pedig négyszeresét mérték.
A só meggyógyítja a narancsbőrt >>>
Először 2006-ban állította fel a brit Egészségügyi Minisztérium az élelmiszerek sótartalmával kapcsolatos elvárásokra vonatkozó szabályokat, melyeket 2014-ben megerősítettek azzal, hogy 2017-re teljesíteni kell őket, ám ehhez képest számos termék még mindig nem felel meg a kritériumoknak.
Mi magunk is sokat tehetünk azért, hogy csökkentsük a sóbevitelt a táplálkozásunk során.
Agyfiatalító elmediéta, meglepő és tanulságos> > >
A boltban válasszuk mindig azokat a termékeket, melyeknek alacsonyabb a sótartalma, különösen a készételeknél figyeljünk oda, mi áll a címkéken, ha pedig nassolni vágyunk, csipszek és kekszek helyett zöldséget és gyümölcsöt fogyasszunk.