2024. Július 09. kedd
A rendszeres sör- és borfogyasztás is aláássa a koncentrációs képességet, a mértéktelen ivászat pedig rontja a figyelmet és a memóriát. Heti három korsó sör hatására például 20 százalékkal romlanak az agyi funkciók – derül ki egy friss kutatásból.

A spanyol Santiago de Compostela-i Egyetem munkatársai 26 olyan egyetemistát vizsgáltak meg, akik rendszeresen isznak egy-egy alkalommal hat egységnyinél több alkoholt, tehát például hetente egyszer legalább három korsó sört, és eredményeiket összehasonlították 31 kevesebbet ivóéval.

A résztvevőknek kijózanodás után felvillanó szimbólumokra kellett reagálniuk. A sebességet és a pontosságot illetően mérhető különbség volt a két csoport tagjai között, időbeli romlás nélkül. Világossá vált, hogy a rendszeresen ivóknak keményebben kellett megdolgozniuk ugyanazért az eredményért. A kevesebbet ivók agyi aktivitása 18 mikrovoltnál tetőzött, míg a többet ivóké az első évben 20 mikrovolttal indult, és 22 mikrovoltra emelkedett a harmadik év végére. Ez alapján feltételezhető, hogy a fiatalok „idegrendszeri működési anomáliákat” tapasztalhatnak, beleértve a figyelemmel és a rövidtávú memóriával kapcsolatos működést – olvasható az Alcohol and Alcoholism című szakfolyóirat hasábjain.

„Ez is mutatja, hogy változtatni kell a mértéktelen ivásra vonatkozó kulturális normán. A túlzott alkoholfogyasztás rengeteg egészségügyi és biztonsági kockázatot rejt” – tette hozzá Emily Robinson, az alkoholfogyasztási aggályokat taglaló Alcohol Concern kampánycsoport vezetője. Paul McCormack, az Oxford Brookes Egyetem hallgatói szövetségének munkatársa így nyilatkozott: „Az egyetemi tanulmányok nem csupán a tantermekre korlátozódnak. A rendszeresen elfogyasztott néhány ital talán kissé tompítja az érzékeket, de az előnyök messze túlszárnyalják a hátrányokat.”


Forrás: Medipress
2013. 07. 15.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés