2024. December 02. hétfő
Egyre többen használják a telefonjukat álmukban, és szöveges üzeneteket is küldenek vele. Másnap pedig nem emlékeznek semmire – hívta föl a figyelmet egy új jelenségre Dr. Josh Werber amerikai alváskutató, aki szerint a probléma a mélyalvási szakasz rövidülése miatt alváshiányhoz vezethet.

Általános dolognak számít, hogy nappal az emberek az okostelefonjuk segítségével küldenek és fogadnak üzenetet, illetve interneteznek. De mi a helyzet éjszaka, alvás közben? Dr. Weber megfigyelése alapján akkor is egyre többen cselekszenek ugyanígy, ami a megfelelő minőségű alvás hiányában negatív egészségügyi következményekkel járhat. A jelenség akkor került a közérdeklődés homlokterébe, amikor egy 23 éves lány az egyesült államokbeli CBS 2 csatorna televíziós műsorában bevallotta, hogy ébredés után saját maga által küldött SMS-eket szokott találni a telefonjában, amelyeket a családjának és a barátainak címzett. „Az ágyam mellett van a konnektor, így gyakran töltőre teszem, és magam mellett hagyom éjjel a mobilom. Szerintem felébredtem, megírtam az üzeneteket, majd elfeledkeztem róluk” – magyarázta a lány, akit Megannak hívnak. Megan általában hajnali három és négy óra között küldött összefüggéstelen szavakból álló SMS-eket. Azon kívül, hogy ez kínos helyzeteket teremthet, Dr. Weber szerint hátrányosan hat az agyműködésre, hiszen annak feltétele a megfelelő mennyiségű gyors szemmozgásos fázisban eltöltött alvás.

Egy másik alva SMS-ező beteg, Laura Hogya úgy nyilatkozott a televízióban, hogy mindig fáradtan ébred, de nem emlékszik, ez vajon forgolódás vagy SMS-ezés következménye-e. Elmondása alapján az éjszaka közepén szokott felébredni, hogy kimenjen a mosdóba vagy egy pohár vízért, elkezd válaszolni az üzenetekre, de a cselekvés csak másnap reggel jut el a tudatáig. Az ő üzenetei Meganéval ellentétben értelmesek ugyan, a nő mégis aggódik, hogy egyszer talán egy ügyfél e-mailjére fog ugyanígy válaszolni. Dr. Weber legelső tanácsa mindig az az érintettek számára, hogy éjjel ne tartsák elérhető közelségben a készüléket.


Forrás: Medipress
2013. 09. 02.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés