2024. Október 06. vasárnap
Segítséget is kaphat az életmódváltáshoz: anti-határidőnaplót állítottak össze a túltervezés és túlhajszoltság csökkentésére.

Szerettük volna elérni azt, hogy 2016-ban jusson az emberek határidőnaplójában hely azoknak a programoknak is, amelyekre vágynak, amelyek építenek és feltöltenek – a lassabb tempót kívánó tevékenységekre is. -mondja Krajcsó Nelli, a könyv írója és a Slow Budapest alapító-vezetője. Így született meg az anti-határidőnapló, amelyben havonta egy-egy problémát járnak körbe, amelyek megoldásához coaching módszereken alapuló segítséget adnak miközben az önreflexióra is bátorítanak. A január például a csend hónapja, az augusztus a spontaneitásé, a november a játéké. A motivációt nem csak a szakmai szövegekkel kívánják fenntartani: “Olyan grafikai világot szerettünk volna létrehozni, amely megmosolyogtat és elgondolkodtat – hogy az emberek mindig izgatottan várják a következő hónapot.” A naplóban található egy inspirációs matricacsomag és egész évben olyan ünnepnapokat ünnepelhetünk vele, mint a Buborékpukkasztó Nap január 26-án.

Az anti-határidőnapló designját a Slow Budapesttel kezdetektől együtt dolgozó Bangó Alexandra, XNDR, Moholy Nagy Művészeti Egyetem tervezőgrafikus hallgatója készítette.


Forrás: Slow Budapest
2015. 11. 11.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés