2024. Október 05. szombat
Egy friss kutatás szerint, jóval elégedettebbek a párkapcsolatukkal és a szexuális életükkel azok a párok, akik a gyerek körüli feladatokat megosztják egymást között.

Amint azt a kutatást vezető Daniel Carlson, az atlantai Georgia Állami Egyetem szociológusa kifejtette, azok a párkapcsolatok, ahol a felek egyenlő arányban veszik ki a részüket a közös teendőkből, jobban működnek, jobb a felek közötti kommunikáció és az egész kapcsolat sokkal intimebb.

A felmérést 500 heteroszexuális pár bevonásával készítették, akik között voltak házaspárok és voltak, akik csak együtt éltek, de mindannyian szülők voltak. A kérdőív a gyerek körüli teendők alatt a szabályok kijelölését és betartatását, a szükség szerinti büntetést, illetve a dicséretet, a felügyeletet, illetve a gyerekekkel való együtt játszást értette. A válaszok alapján a párokat három csoportba sorolták: az egyikben a legtöbb teendőt a nő látta el, a másikban a férfi, a harmadikban pedig mindketten egyenlő arányban. Ezzel együtt arra is rákérdeztek, ki mennyire elégedett a kapcsolatával, milyen gyakoriak a konfliktusok, illetve mennyire kielégítő a szexuális életük. Az eredmények azt mutatták, hogy a legrosszabbak azok a kapcsolatok voltak, ahol a gyerekek körüli teendők oroszlánrésze az anyára hárult, ahol viszont az apára, ott a nők nagyobb arányban voltak elégedettek a szexuális életükkel még azoknál is, akiknél a feladatok egyenlően voltak elosztva. Ugyanakkor azok a férfiak, akik a legtöbb részt vállalták a gyerekgondozásból – többet, mint az anya -, ugyanazok voltak, mint akik a saját szexuális életüket a legrosszabbnak tartották.

A szakemberek szerint az összefüggések hátterében az állhat, hogy azokban a kapcsolatokban, ahol bármelyik fél is úgy érzi, hogy rá aránytalanul sok feladat hárul, óhatatlanul elégedetlen ezzel a helyzettel, és az elégedetlenségét a hálószobába is magával viszi. Akik viszont leosztják egymást között a feladatokat, kevésbé érzik túlterhelve magukat, és a hálószobában is felszabadultabbak tudnak lenni.


Forrás: Medipress
2015. 09. 07.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés