2024. Október 04. péntek
A vércsoportunk is befolyásolhatja, hogy mennyire vagyunk kitéve a rotavírussal való fertőződés kockázatának, sugallja amerikai kutatók tanulmánya, amely a Nature tudományos magazinban jelent meg.

A rotavírus gyomor- és bélrendszeri fertőzést, gyulladást okoz. Világszerte ez a vírus okozza a legtöbb, enyhébb vagy súlyosabb kiszáradást okozó, hányással, hasmenéssel járó betegséget kisgyermekek és csecsemők körében.

rotavírus

B. V. Venkataram Prasad és kollégáinak eredményei azt mutatták, hogy rotavírus bizonyos törzsei úgy kötődnek az emberi sejtekhez – ami a fertőzés első lépése –, hogy az A jelű antigénhez kapcsolódnak. Ez a marker az A és AB vércsoportú embereknél található meg a sejtek felszínén.

A vércsoportot jelző antigén nem csak a vér sejtjeiben, de például az emésztőrendszer sejtjeiben is jelen van, ahol a rotavírus támad. Mindez elméletileg azt vonja maga után, hogy az A és AB vércsoportú emberek esendőbbek a rotavírus támadásával szemben.

Prasad azonban úgy véli, korai még levonni a végső következtetést. Egyrészt az a vírustörzs, amelyről kiderítették, hogy az A antigénhez kötődik, nem a leggyakoribb rotavírustörzs. Lehetséges például, hogy más, gyakoribb törzsek a B vércsoportú embereket fertőzik meg nagyobb eséllyel, magyarázta a Science Daily című ismeretterjesztő portálnak.

Másrészt nem készültek még a népesség körében nagyméretű tanulmányok, amelyek azt vizsgálták volna, hogy mely vércsoportú embereknél gyakoribbak az egyes rotavírustörzsekkel való fertőzések. Prasad szerint a houstoni Baylor orvosegyetemen működő csoportjuk eredményei elindíthatják a kutatásokat ebben az irányban is.


Forrás: MTI
2012. 04. 18.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés