2024. Október 09. szerda
A homoszexuális férfiaknál gyakoribb a rákbetegség, mint a heteroszexuális férfiak esetében – állapította meg egy kaliforniai tanulmány, amely nők esetében nem figyelte meg a jelenséget.

A szexuális irányultság nem szerepel tényezőként a rákkutatásokban, így nincs arra vonatkozó adat, hányan élik túl a rákot a homoszexuális nők és férfiak körében. Az e témakörben egy amerikai szövetséges államban valaha elvégzett legkiterjedtebb tanulmány 10 942 esetet vizsgált. A résztvevőket 2001-ban, 2003-ben és 2005-ben kérdezték meg.

rák

Az American Cancer Society Cancer (Rák) című szakfolyóiratában megjelent tanulmány szerint a férfiaknál a diagnosztizált daganatos betegségek aránya 1,9-szer volt magasabb a homoszexuálisoknál, mint a heteroszexuálisok körében. A kutatók a különböző nemi irányultságú nők között nem találtak hasonló jelentős eltérést, ugyanakkor azt tapasztalták, hogy a daganatos betegséget túlélő leszbikusok és biszexuálisok esetében 2-2,3-szer nagyobb a rossz egészségi állapot kockázata, mint a heteroszexuálisoknál.

„A jelen kutatás eredményeit fel lehetne használni a lakosság leszbikus, homoszexuális, illetve biszexuális tagjainak szánt speciális egészségügyi szolgáltatásokhoz” – mutatott rá Ulrike Boehmer, a Bostoni Egyetem közegészségtani iskolájának munkatársa, a tanulmány fő szerzője. „Több megelőző és korai szűrőprogram kellene a homoszexuális férfiak részére, és több szolgáltatás a rákot túlélő leszbikusok és biszexuálisok egészségi állapotának javítására” – hangsúlyozta.

A tanulmány több kérdést is felvetett, amelyek újabb kutatásokat igényelnek. Azt is meg kellene határozni, vajon a rák nagyobb gyakorisága a homoszexuális férfiak körében azt jelenti-e, hogy többen túlélik közülük ezt a betegséget, mint a heteroszexuálisak közül.


Forrás: MTI
2011. 05. 10.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés