2024. December 02. hétfő
A brókerek a pszichopatáknál is veszélyesebben hajlamosak viselkedni, és náluk is manipulatívabbak – legalább is ezt állapította meg egy svájci kísérlet.

A svájci Saint-Gall Egyetem kutatói két pénzügyi botrány kapcsán kezdték el vizsgálni azon brókerek profilját, akik csendben és egyedül hatalmas összegeket képesek eljátszani a piacon, nem engedélyezett tranzakciókban. Az USB-botrányban egyetlen bróker, Kweku Adoboli felhatalmazás nélküli kereskedési ügyletsorozata 2,3 milliárd dollárnyi veszteséget okozott bankjának, a francia Société Générale brókerének, Jérome Kervielnek rosszul elsülő tranzakciói pedig közel 5 milliárd eurós veszteséget okoztak.

pszichopaták, brókerek

A vizsgálathoz a svájci szakemberek ugyanazoknak az informatikai szimulációknak és intelligenciateszteknek vettetek alá 28 brókert és 24 Németországban ápolt pszichopatát. A teszteken egyebek mellett a lázadási hajlamot, a hatalomvágyat, a félelem- és a stressztűrő képességet vizsgálták – írta a Le Figaro című francia napilap.

A következtetésük pedig az volt, hogy a brókereknek veszélyesebb a magatartása, mint a pszichopatáknak. Annyira egocentrikusak ugyanis, hogy alapvetően nem a nagyobb nyereség utáni vágy hajtja őket, hanem az, hogy megelőzzék az ellenfeleknek tekintett konkurenseiket. A pókerhez hasonlóan miután elvesztettek egy játékot, a pénz visszanyerésének vágya uralkodik el rajtuk. Versenyhelyzetben a befektetéshez kapcsolható stratégiai gondolkodást teljesen kikapcsolják, és kizárólag az ellenfél megsemmisítésének vágya vezérli őket.

A tanulmányt vezető Thomas Noll szerint azért az szerencsére nem állítható, hogy minden bróker őrült, de valamennyi bankot megkísértik az őrült brókerek.


Forrás: MTI
2011. 10. 02.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés
- Karácsonyi ajánlat -
- Kiemelt ajánlat -
- Egészségplázából -