Svéd kutatók 6800, hetven év alatti, prosztatarákkal diagnosztizált férfit követtek nyomon. A páciensek egy része különböző kezeléseket kapott (műtét, sugárterápia), a többieknél azonban a rendszeres orvosi ellenőrzés mellett csak akkor kezdték el a rák kezelését, ha az egy bizonyos stádiumot átlépett.
A vizsgálatban szereplő férfiak prosztatarák-kockázata kezdetben alacsony vagy közepes volt, amit több tényezőből állapítottak meg, így például a vér PSA- (prosztata-specifikus antigén) szintjéből vagy az úgynevezett Gleason-pontszámból, amely a prosztatában található abnormális sejteket méri.
Mintegy nyolc év elteltével a csak megfigyelés alatt álló férfiak 20 százaléka halt meg, ami nagyjából kétszerese a kezeltek csoportjában előfordult halálozásoknak. Kiderült ugyanakkor, hogy a kezelést nem kapott betegek csak kevesebb mint 3 százalékát okozta közvetlenül a prosztatarák. Ez az arány pedig nem tér el a betegség normál népességben tapasztalt halálozási arányától.
A kutatók számításai szerint az alacsony prosztatrák-kockázatú férfiak 2,4 százaléka halna meg a betegségben tíz éven belül. Bár ez az arány mintegy háromszorosa a kezelt férfiak prosztatarák miatti halálozásának, nem lehet pontosan megállapítani, hogy ebben mennyire játszik jelentős szerepet az, hogy a kezelést nem kapó férfiak egészségi állapota eleve rosszabb volt, mint a kezelést kapottaké.
Az eredményeket kommentálva Grace Lu-Yao rákkutató – aki maga nem vett részt a tanulmányban –, megjegyezte, hogy a modern diagnosztikus eszközök olyan prosztatadaganatot is képesek kimutatni, amelyből talán soha nem fejlődik ki veszélyes betegség. Ilyenkor a kezeléssel járó mellékhatások felülmúlhatják a daganat eltávolításával járó előnyöket, ezért a betegek számára a rendszeres ellenőrzéssel járó „figyelmes várakozás” elegendő lehet. Az egészségesebb életmódra való áttérés ugyanakkor javasolt számukra.