2024. Szeptember 30. hétfő
A prosztata gyulladása mellett alacsonyabb a prosztatarák kialakulásának kockázata – olvasható a Cancer december 9-i számában.

Dr. Daniel Moreira és Long Islandi Zsidókórház munkatársai 6200 férfibeteg prosztatából vett szövetmintáját analizálták. A vizsgálat iránydiagnózisa prosztatagyulladás volt, és ebben az időpontban nem igazolódott daganatos betegség egyik alanynál sem. Két évvel később azonban újabb mintavétel történt, melyből 900 résztvevőnél (14 százalék) rák alakult ki. A heveny és idült gyulladásos arány az eredeti szövetmintában 25, illetve 35 százalék volt, ebben a csoportban jóval kisebb eséllyel fejlődött ki daganat. Az újabb két évvel később elérhető adatokra azonban azt is meg lehetett állapítani, hogy az eredeti mintából csupán a heveny gyulladás társult kisebb a daganatkockázathoz, a krónikus nem.

A gyulladás számos daganattípus kialakulásának kockázatát fokozza (például máj, vagy vastagbél) azonban a prosztatát illetően idáig vita volt a szakértők között. A prosztatarák a férfiak körében gyakori daganat, mely igen lassan növekszik, és korai stádiumban tünetszegény. Ugyan különbség van az egyes ajánlások között, de az egészségügyi szolgáltatók egyetértenek a gyanús esetek kivizsgálásának szükségességében. A diagnózis legfontosabb eszköze a PSA nevű fehérje szintje, mely megemelkedve prosztata eredetű folyamatot igazol. Jelen vizsgálat abban nyújthat segítséget az urológusok számára, hogy mely betegeknél javasolt a szorosabb utánkövetés.


2013. 12. 16.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés