2024. Március 28. csütörtök
A köznyelv porcleválásnak ismeri, az ízületben található porcgyűrűk (meniscusok) sérülését, amely nem csak a profi, hanem a hobbi sportolókat egyaránt érintheti. Arról kérdeztük Dr. Páll Zoltánt, a Sportorvosi Központ traumatológus-sportorvosát, hogy mi áll ennek a problémának a hátterében, valamint, hogy hogyan kezelhető és gyógyítható ez a károsodás.

Mi az a porcsérülés?

A térdízületben két porc gyűrű található, amelyek kollagén rostokból, kötőszövetből és közéjük beépülő porc-sejtekből állnak. Ezek a gyűrűk, a combcsont és a sípcsont felszínei között helyezkednek el, biztosítva azok pontos, stabil illeszkedését. A térdsérülések jelentős részében ezek a gyűrűk sérülnek, általában mozgás közben, valamilyen hirtelen rossz mozdulat során. Tipikus esete ennek például, amikor a talp letapad, a térd behajlik, az egész test és a térd kifelé fordul. A károsodást okozhatja még túlterhelés, helytelen terhelés és nem megfelelő eszközhasználat. Előfordulhat az is, hogy a porc károsodása nem egyszeri sérülés következménye, hanem ismétlődő traumák hozzák létre.

A hobby és a profi sportolók egyaránt veszélyeztetettek

Sportsérülések esetében az érintettek egyik nagy csoportja, a fiatal, aktív, gyakran profi szinten sportolók, a másik pedig a 35-40 év körüli szabadidős sportokat végző korosztály. Az egyes mozgásformák közül, különösen azok a sportok veszélyesek, melyeknél a térdre csavaró erők hatnak, mivel minden esetben csavaró mozdulat okozza a porcgyűrű szakadását. Ilyen pl. a kézilabda, a labdarúgás, a tenisz, a squash, a ping-pong. Mindennapi életünkben a lépcsőzés, közlekedési eszközről történő leszállás, egyenetlen terepen történő járás során jelentkezhetnek nagyobb gyakorisággal ilyen típusú sérülések.

Tünetek

A porcsérülés legjellemzőbb tünete a mozgáskorlátozottság. Ha a sérült porc beakad, a térdízület hajlított helyzetbe kerül, amelyből nem lehet kinyújtani. Másik leggyakoribb panasz a fájdalom, amely terhelésre, mozgatásra, a lábszár ki- és befelé forgatásakor jelentkezik. Az ízület nyomás érzékennyé, a térd instabillá válik. Akut porc sérülés esetén, amennyiben a szalagok és az ízületi tok belső felszínét borító savós hártya is sérül, vérömleny keletkezik.

A sérülés ellátása

Porc sérülések esetében műtéti beavatkozásra van szükség, amelyet manapság arthroscopiaval (műtétek elvégzésére is alkalmas ízületi tükrözés) végeznek, melynek során eltávolítják, vagy visszavarrják a sérült porcot. „Nagyon fontos, hogy a porcgyűrűk szakadását időben ellássuk, mert ennek elmulasztása tartós fájdalom kialakulásához és az ízületi porc károsodásához is vezethet. Ha elmulasztjuk, hogy időben szakorvoshoz forduljunk, akkor lassabb felépülésre számíthatunk, illetve azt is kockáztatjuk, hogy nem következik be teljes gyógyulás, és nem térhetünk vissza eredeti életvitelünkhöz, legyen az a sportolás, vagy akár a mindennapi munkavégzés” –figyelmeztet Dr. Páll Zoltán.

Ez lesz a jövő fájdalomcsillapítója> > > 

Rehabilitáció két alappilléren

Annak érdekében, hogy az ízület a lehető leghamarabb újra panaszmentesen működjön, szakmai felügyelettel kísért rehabilitációra van szükség, amelynek két alappillére van, az egyik az aktív fájdalomcsillapítás terápia, másik pedig a funkcionális gyógytorna. Az aktív fájdalomcsillapítás terápia kiválóan alkalmas a műtét előtti kezelésre és a műtét utáni felépülés elősegítésére is. Ez egy injekciós eljárás, amely a probléma gyökerénél hat és rendkívül eredményesen a szünteti meg a fájdalmat, a gyulladást és a mozgáskorlátozottságot. „A hatóanyagot a térd ízületei köré fecskendezzük be, így az rögtön a fájdalom kiindulópontjához jut el. Támogatja a sérült szöveteket és porcokat, és természetes összetevői révén segíti azok újjáépülését. A porc varratok esetében fokozottan ajánlott ez az injekciós terápia, amelyet ha a műtétet követően kúraszerűen alkalmazunk, akkor hatékonyan támogathatjuk a térdízület gyógyulását. Ez azért nagyon fontos, hogy minél hamarabb visszatérhessünk eredeti életvitelünkhöz” –javasolja Dr. Páll Zoltán. Miután megszűnt a fájdalom és a gyulladás, a kezelést funkcionális gyógytorna követi, amely visszaállítja az izmok-ízületek statikai és dinamikai egyensúlyát és a megfelelő mozgástartományt. A térdízület esetében kellő hangsúlyt kell fektetni az izomzat erősítésére is, mivel az jelentős szerepet játszik az ízület stabilizálásában.


Forrás: Sportorvosi Központ (www.sportorvosikozpont.hu)
2016. 11. 16.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés