A Melbourne Egyetem szakemberei 620 olyan 12 év alatti kisgyereket figyeltek meg, akinél a család kórtörténetében előfordult allergia. A kutatók egy- és kétéves korukban tesztelték a gyerekeknél többféle allergia – tej, tojás, gabona, macskaszőr vagy poratka – előfordulását, majd 12 éves korukban azt vizsgálták, hogy közülük hánynál jelentkeztek az asztma tünetei.

A vizsgálatok eredményei kimutatták, hogy akik egy-két éves korukban poratka-allergiában szenvedtek, később nagy százalékban lettek asztmásak. Dr. Caroline Lodge, a tanulmány szerzője elmondta, hogy ez nem azt jelenti, hogy a poratka-allergia okozza az asztmát, csupán azt, hogy akinél az előbbi jelen van kiskorában, annak számítania kell rá, hogy később az utóbbival is gondja lesz.
Lodge úgy véli, a fenti ismeretek fényében a szakemberek sokkal hatékonyabb vizsgálatokat végezhetnek az így behatárolt rizikócsoporton, és ezáltal megnő az esély arra is, hogy kidolgozhassanak egy megfelelő módszert az asztma későbbi kialakulásának megelőzésére.