2024. December 02. hétfő
A házastársak és szerelmespárok tagjai gyakran panaszkodnak arról, mennyire nem érzik, hogy párjuk értékelné őket, ebben pedig a Kalifornia Egyetem (UC) legújabb kutatásai szerint nagy szerepet játszhatnak a különböző alvásproblémák is.

Az UC Berkeley alvási szokásokat vizsgáló kutatásai szerint az alváshiány miatt a szerelmesek sokszor túl fáradtak ahhoz, hogy megköszönjék társuknak a kisebb szívességeket, ettől pedig a másik úgy érezheti, hogy partnerük természetesnek veszi ezeket a dolgokat. - Az alváshiány miatt önzőbbek tűnhetünk partnerünk szemében, mivel fáradtan hajlamosak vagyunk saját szükségleteinket a másokéi elé helyezni - nyilatkozta Amie Gordon, a kutatás vezetője. Ő és kollegái a Személyiség- és Szociálpszichológiai Társaság múlt héten New Orleansban megrendezésre került éves gyűlésén ismertették kutatási eredményeiket.

Ezek az eredmények valószínűleg új meglátásba helyezik majd a együttalvók érzelmi egymásrautaltságának kérdését, mivel egyértelműen bizonyítják, hogy egy kialvatlan éjszaka után a szerelmespárok tagjai sokkal kevésbé megértőek partnerükkel. Így válhat a hálószoba valóságos csatatérré a hangos horkolás, takaróhúzogatás és forgolódás miatt. - Ha partnerünknek nem sikerült kialudnia magát, akkor mindegy, hogy mi kipihenten ébredtünk, vagy sem, a konfliktus szinte elkerülhetetlen - magyarázta Gordon, aki végzős PhD hallgatóként elsősorban a szerelmi kapcsolatok pszichológiájára specializálódott. "Sokan arra hivatkoznak, hogy túl elfoglaltak ahhoz, hogy aludjanak, sőt egyesek még büszkék is arra, milyen keveset pihennek.  Ez inspirált arra, hogy megvizsgáljam, milyen hatással van a hosszantartó alváshiány a szerelmi kapcsolatok alakulására."

Gordon több mint 60 szerelmespárt vizsgált meg, aminek tagjai mind a 18 és 56 év közötti korosztályból kerültek ki. Az első kísérlet során a kutatók megkérték a résztvevőket, vezessenek naplót alvási szokásaikról és arról, hogyan befolyásolja az alvásminőség a párjukkal való kapcsolatot. A másik kísérlet során később videóra vették, ahogy a résztvevők különböző feladatokat oldottak meg. A megfigyelések szerint az előző éjjel rosszul alvók kevésbé viselkedtek megértően partnerükkel, mint azok, akiknek sikerült végigaludniuk az éjszakát. Összességében elmondható, hogy a rossz alvók nehezebben tudták értékelni partnerüket, mint azok, akiknek alapvetően nem voltak alvásgondjaik. Hogy mi a megoldás? "Mindig köszönjük meg partnerünknek, ha valami szívességet tesz nekünk. Tudassuk vele, mennyire fontos nekünk" - tanácsolja a kutató.


Forrás: Medipress
2013. 01. 24.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés
- Karácsonyi ajánlat -
- Kiemelt ajánlat -
- Egészségplázából -