2024. Március 29. péntek
Egy tizenéves fiatal kutató és munkatársai megállapították, hogy az iPad mágneses interferenciát okozhat a beültetett szívgyógyászati segédeszközökben, sőt legrosszabb esetben teljesen ki is kapcsolhatja az implantátumot.

Gianna Chien, a mindössze 14 éves kutatójelölt vezetésével készített tanulmányból kiderült, hogy az iPad 2 szerkezetébe beépített mágnesek elektromágneses interferenciát okozhatnak a szívbeteg páciensek beültetett szívritmus-szabályzóiban vagy defibrillátoraiban és károsíthatják, vagy akár teljesen le is állíthatják azok működését. A kutatók elmondása alapján kiderült, hogy a beépített pacemakerek belsejében speciális mágnesek találhatók, és az orvosok ezek segítségével szokták finomhangolni a műszer beállításait.

Akkor a legmagasabb a kockázat, ha a szívbeteg páciens például egy iPaddel a mellkasán elalszik, és így tartósan érintkezik egymással a két mágneses mező. Normális olvasási távolságban tartva azonban nem jelent veszély a táblagép használata, jegyezte meg Gianna Chien, a kutatás vezetője. „A kutatásból az is kiderült, hogy a kövérebb emberek, akiknek nem csak a hasi részén, de mellkastájon is vastagabb a zsírréteg, azok jellemzően védettebbek a mágneses interferenciával szemben” - mondta Gianna édesapja, Dr. Walter Chien, a stoctoni Szívritmuszavar Központ kardiológus szakértője. A kutatás keretében összesen 27 résztvevőt, köztük 3 nőt vizsgáltak meg, akik mind elmúltak 50 évesek és beültetett szívritmus-szabályzójuk volt. A megfigyelésekből kiderült, hogy a tartósan a mellkasukhoz közel tartott táblagép a páciensek 19 százalékánál valamilyen zavart keltett az eszköz működésében. A tanulmány részleteit a Szívritmus Társaság éves denveri konferenciáján prezentálták.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés