2024. Október 04. péntek
Egy kutatás kimutatta, hogy a nők kevesebbet esznek akkor, amikor éppen a legtermékenyebbek, hogy vékonyabban vonzóbbak legyenek a férfiak számára.

Már korábbi vizsgálatokból is kiderült, hogy az ovuláció idején megváltozik a nők evési szokása, ám eddig azt gondolták, a hormon- illetve az idegrendszer közötti interakció áll ennek hátterében. A mostani kutatás azonban azt találta, hogy azért esznek kevesebbet a termékeny időszakukban a nők, mert ilyenkor vonzóbbá szeretnének válni a férfiak szemében, és úgy vélik, ezt legjobban azzal érhetik el, ha minél karcsúbbak. A kutatást vezető Andrea Meltzer, a dallasi Metodista Egyetem munkatársa egyik vizsgálata során 22 főiskolás lányt kísért figyelemmel, akik nem szedtek hormonális fogamzásgátlót, így az nem tudott beleavatkozni természetes ciklusukba.

A vizsgálat kimutatta, hogy valamennyien jobban szerettek volna fogyni olyankor, amikor közelebb voltak az ovulációjukhoz, mint amikor nem. Egy másik vizsgálat során további 92 diáklányt figyeltek meg, akik egy része szedett fogamzásgátlót, másik része nem, és előbbiek körében ugyanaz az eredmény született, mint az első vizsgálat során, utóbbiaknál azonban nem volt kimutatható ilyen összefüggés. Egy harmadik vizsgálatra is sor került, melyben 89 házas nőt figyeltek meg, és itt is az az eredmény született, hogy ovuláció idején azok a nők fogták vissza magukat az evés terén, akik nem használtak hormonális fogamzásgátlót, de csak abban az esetben, ha motiválta őket valami arra, hogy jól nézzenek ki.

Korábbi vizsgálatok már azt is kimutatták, hogy ovulációjuk környékén a nők hajlamosabbak szexibb ruhákat viselni, főleg a piros színt részesítik előnyben, a táncosnők a lokálokban ebben az időszakukban több borravalót kapnak, a férfiak pedig jobban kedvelik az illatát azoknak a pólóknak, melyet ovuláló nők viseltek.


Forrás: Medipress
2015. 06. 09.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés