2024. December 22. vasárnap

Biztonságos az otthonszülés – Hollandiában

otthonszülés, szülés, kórház, Hollandia
1 . oldal
Hollandiában az alacsony kockázatú nők körében ugyanolyan biztonságos szülésznői segédlettel otthon szülni, mint kórházban – állapította meg egy több mint félmillió szülés adatait összesítő felmérés.

A holland nők mintegy harmada választja az otthoni szülést. Néhány éve, amikor kiderült, hogy európai összehasonlításban Hollandiában igen magas a szülés közbeni és utáni újszülött-halálozási arány, a szakemberek az otthonszülés elterjedtségét feltételezték a háttérben.

otthonszülés, szülés, kórház, Hollandia

A BJOG című nemzetközi szülészeti szaklapban közzétett tanulmány szerint azonban a kis kockázatú, szülésznői segítséggel szülő nők esetében sem az anyai, sem az újszülött-halálozás nem volt nagyobb arányú azok között, akik otthonra tervezték a baba világra jöttét, mint azoknál, akik kórházba mentek. Simone Buitendijk, az egyik szerző szerint ebben fontos szerepe van a magasan képzett szülésznőknek és a veszély esetén gyorsan elérhető kórházi ellátásnak, a fejlett egészségügyi infrastruktúrának is.

Kis kockázatúnak akkor számított a várandós nő, ha korábban nem szült császármetszéssel, nem farfekvésű volt a baba, illetve idősebb gyermekének nem volt születési rendellenessége.

Azoknak a nőknek, akik otthonszülést terveztek és így is kezdték meg a vajúdást, közel harmadát szállították komplikációk miatt mégis kórházba. Az okok között szerepelt például a magzat normálistól eltérő szívritmusa, illetve amikor az anya hatékonyabb fájdalomcsillapítást, epidurális érzéstelenítést igényelt. Az anya és a baba kockázata azonban ilyenkor sem bizonyult nagyobbnak, mint a kórházban jelentkező komplikációk esetében.

A kórházi szülést az adatok szerint gyakrabban választották az először szülő nők és az etnikai kisebbségek tagjai. A hét évig tartó felmérés nem terjedt ki azokra a szülésekre, ahol a kismamák orvost kértek fel a szülés levezetésére.


Forrás: MTI
2009. 04. 16.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés