2024. Október 06. vasárnap
A beszédterápia mérsékeli az öngyilkosság kockázatát a leginkább veszélyeztetett csoportban – derül ki egy friss amerikai kutatásból.

A John Hopkins Egyetem munkatársai több mint 5 000 dán lakost vettek górcső alá, akik öngyilkosságot kíséreltek meg, majd pszichoterápián vettek részt. Náluk öt év elteltével 26 százalékkal alacsonyabb volt az öngyilkossági ráta, mint a terápia nélküli csoportban – olvasható a Lancet Psychiatry című szaklapban. A résztvevők önként vállaltak 6-10 beszédterápiás alkalmat a dán öngyilkosság-megelőzi klinikák valamelyikén. Az eredményeiket 17 000 olyan emberével hasonlították össze, akik ugyancsak megpróbáltak véget vetni az életüknek, ám utána nem részesültek kezelésben. A követési időszak legfeljebb 20 évig tartott.

beszédterápia célja, hogy időt és lehetőséget biztosítson a problémák kifejtésére, illetve az aggályok megosztására a szakemberrel. Az első év során 27 százalékkal csekélyebb volt az újbóli öngyilkossági kísérlet esélye a kezelteknél, továbbá 38 százalékkal alacsonyabb az általános halálozási ráta. Öt év elteltével még mindig 26 százalékos különbség mutatkozott az öngyilkosságok számát illetően, s az arány egy évtized múlva is lényegesnek mutatkozott. A társszerzőként közreműködő Dr. Elizabeth Stuart, a Johns Hopkins Egyetem Bloomberg Iskolájának mentálhigiénés professzora elmondta, hogy a hosszú távú kutatás ideális volt az öngyilkosság-megelőzési módszer hatékonyságának figyelemmel kísérésére. „Eredményeink biztosan alátámasztják, hogy ez a fajta kezelés hatékony a veszélyeztetetteknél” – magyarázta a szakértő. „Tudjuk, hogy azok, akik már megkísérelték az öngyilkosságot, továbbra is veszélyben vannak, ezért segítségre szorulnak. Azt azonban nem tudtuk, milyen terápia lenne számukra a leghatékonyabb” – tette hozzá kollégája Annette Erlangsen.


Forrás: Medipress
2014. 11. 27.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés