2024. Október 02. szerda
A walesi Aberystwyth Egyetem kutatása szerint a kézfogás több baktériumot visz át, mint a kézzel végzett másfajta üdvözlések.

A szakértők éppen ezért az ökölpacsi széles körű alkalmazását javasolják, különösen influenzajárványok idején. Az American Journal of Infection Control szaklapban megjelent kísérletben a kutatók egy pár gumikesztyű egyik részét belemártották egy baktériummal teli oldatba, így a külső felületét teljesen E. coli baktériumok borították. Ezt követően különféle kézzel végzett üdvözlési formát próbáltak ki, köztük különféle intenzitású kézfogásokat, ökölpacsit és tenyeres pacsit. Az eredmények azt mutatták, hogy a kézfogással tízszer annyi baktérium került át a másik ember kezére, mint az ökölpacsival, a tenyeres pacsi pedig valahová a kettő közé esett. A kutatók úgy vélik, hogy az ökölpacsi esetében a kisebb érintkezési felület és a rövidebb időtartam csökkenti a baktériumok terjesztését.

Dr. Dave Whitworth a BBC News weboldalnak így nyilatkozott: „Van a történetnek az elsőre furcsának tűnő üzeneten kívül egy komoly oldala is. Influenza világjárvány idején, vagy szuperbaktérium-fertőzésnek kitett kórházakban érdemes lehet kétszer is meggondolni a kézfogást.” Peter Hoffman, a Public Health England járványügyi szakértője szerint az ökölpacsi is lehet egy kisebb módszer a kórokozók terjedésének megfékezésében, de ezen kívül számos más lehetőség is a rendelkezésünkre áll. „Az E.coli baktériumok a bélrendszerünkben találhatók” – magyarázta Hoffman, ”ha tehát valakinek a kezén vannak ilyen baktériumok, a bőrén gyakorlatilag ürülék van. Ha a vécéhasználat után mindig alaposan kezet mosnánk, azzal jelentősen vissza tudnánk szorítani a kórokozókat és a megbetegedések előfordulását.”


Forrás: Medipress
2014. 08. 08.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés