2024. December 22. vasárnap
Röviden: a dolgozók padlót fognak. Egy brit felmérés szerint a munkavállalók kedden délelőtt tíz órakor érzik leginkább azt, hogy a munkahelyi terhelés túl nagy, és kezdenek összeomlani a nyomás alatt, ezzel pedig ez a munkahét legstresszesebb időpontja.

Hétfőn a munkavállalók agya jobban forog, felvillanyozzák őket a friss pletykák, a tévéműsorok „megvitatása”. Keddre azonban visszatolakodik a valóság: szembesülnek a hétfőn át sem nézett emailek garmadájával, az egész hétre szóló munka tervezésével, a tennivalók töméntelen sokaságával, a főnök határidő-számonkéréséről már nem is beszélve.

stressz

Az eredmények egy brit munkaerő-toborzó iroda által készített felmérésből származnak, amelyben háromezer, 18 és 45 év közötti alkalmazottat kérdeztek ki. Negyedük nyilatkozta azt, hogy rendszeresen feszült munkájában, háromnegyede pedig általában délelőtt negyed tizenkettőre érzi úgy, hogy teljesen kimerült.

Minden ötödik megkérdezett már reggel kilenc előtt túl soknak találja feladatait. Tízből hárman a főnöküket okolják a feszültség miatt, minden hatodik megkérdezett viszont a kollégáit, mert segítségkérései süket fülekre találnak náluk – ismertette a felmérés eredményét a The Daily Telegraph című brit lap.


Forrás: MTI
2011. 01. 25.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés