2024. Október 14. hétfő
A kórházi személyzet mobiltelefonjain hemzsegnek a baktériumok, köztük az antibiotikumokra rezisztens MRSA, így a készülékek felelősek lehetnek a kórházban szerzett fertőzésekért – állítja egy tanulmány.

A törökországi Ondokuz Mayis Egyetem kutatói Fatma Ulger vezetésével megvizsgálták 200, a műtőben és az intenzív osztályokon dolgozó orvos és nővér mobiltelefonját és domináns kezét. A telefonok 95 százaléka volt legalább egy baktériumfajjal szennyezett, ez okozhatott volna apróbb bőrirritációktól kezdve halálos betegséget is. Közel 35 százalékról kétfajta baktériumot mutattak ki és több, mint 11 százalékban három vagy több baktérium tenyészett ki.

mobiltelefonok, baktérium, MRSA

A legaggasztóbb az, hogy minden nyolcadik telefonon megtalálták a meticillinrezisztens Staphylococcus aureust (MRSA), azt a virulens baktériumtörzset, amely világszerte súlyos fenyegetést jelent a kórházak számára. A személyzet mindössze 10 százaléka tisztította rendszeresen a telefonját, még akkor is, ha a legtöbben követték a kézmosásra felszólító higiéniai előírásokat. „Ezek a mobiltelefonok a fertőzések melegágyaként szolgálhatnak és elősegíthetik a baktérium betegről betegre történő terjedését a kórházon belül” – figyelmeztettek a szerzők.

A gyógyszerrezisztens baktériumok számos törzse általában ártalmatlan az egészséges emberek számára, azonban a legyengült állapotú kórházban fekvő betegek esetében halálos következményeket okozhatnak. A baktériumok bejutnak a nyílt sebekbe, továbbá katétereken és légcsőtubusokon keresztül a szervezetbe jutva jellemzően tüdőgyulladást vagy szepszist okoznak.

A kutatók megjegyezték, hogy további vizsgálatokra van szükség az eredmények igazolására, mivel ez egy viszonylag kis mintán alapult. Azonban felhívták a figyelmet a józan ész alapján alkalmazható óvintézkedésekre, például a telefonok gyakori tisztítására alkoholos bázisú fertőtlenítőkkel, továbbá az antimikrobás szerek használatára. A telefonok használatának tiltása nem lenne hasznos a kórházakban, vonták le a következtetést, mivel a készülékeket gyakran használják vészhelyzet esetén.


Forrás: Medipress
2009. 03. 07.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés