2024. December 21. szombat
Egy több, mint 67 000 nő bevonásával végzett vizsgálat eredményei alapján az elhízott és posztmenopauzában levő nőknél lényegesen magasabb a mellrák kockázata, a soványabb nőkhöz képest.

A tanulmányban résztvevő kövér nőknél 58%-kal magasabb volt a mellrák kockázata, mint a normál testsúlyú nőknél. A vizsgálatban a legtöbb kövér nő testtömeg-indexe 35 felett volt. „A túlsúly egy olyan kockázati tényező, amit befolyásolni lehet, így az egészségesebb testsúly elérése nagyon fontos a megelőzés szempontjából.” – mondta a kutatást vezető Marian Neuhouser. „Amellett, hogy a túlsúly növeli a mellrák kockázatát, az elhízás a betegség rosszabb kimenetelét is okozza. Ráadásul azok a nők, akik a korai menopauza idején híztak el, és a vizsgálat kezdetén még normál testsúlyúak voltak, azoknál jelentősen nőtt a mellrák kockázata.”

Bár a vizsgálatban összefüggést találtak az elhízás és a mellrák fokozott kockázata között, a tanulmány nem igazolt ok-okozati összefüggést. Neuhouser kifejtette, hogy a mellrák nagyobb kockázata valószínűleg a magasabb ösztrogénszintnek köszönhető. „A menopauzát követően az elhízás növeli az ösztrogénszintet, mivel az ösztrogént a zsírszövet állítja elő. A zsírszövet gyulladásos faktorokat is termel, illetve összefüggésbe hozható az inzulinrezisztenciával, ami mind a mellrák kialakulásának kedvez.” Azoknál a nőknél, akik a vizsgálat ideje alatt lefogytak, csökkent a mellrák kockázata. „A génjeinket nem tudjuk megváltoztatni, de az életmódbeli szokásainkat igen, és az egészségesebb testsúly megőrzésével csökkenthető a mellrák kockázata.” A vizsgálat eredményeit a JAMA Oncology. júniusi számában tették közzé.

Neuhouser és munkatársai több, mint 67 000 posztmenopauzában lévő nő adatait gyűjtötték össze. A betegeket átlagosan 13 évig követték és több, mint 3.300 nőnél alakult ki mellrák. A kutatók megfigyelték, hogy a nagymértékben elhízott nőknél nagyobb a hajlam az ösztrogén és progeszteron által befolyásolt mellrák kialakulására. Ezeknél a nőknél nagyobb valószínűséggel alakult ki nagyméretű daganat, illetve a daganat gyakran túlterjedt az emlő állományán a környező nyirokcsomókba. Azoknál a nőknél, akiknek a vizsgálat kezdetéhez képest 5%-kal gyarapodott a testsúlyuk, szintén nőtt a mellrák kockázata. Azoknál a nőknél viszont, akik már a vizsgálat kezdetén is túlsúlyosak vagy elhízottak voltak, nem változott a mellrák kockázata, attól függetlenül, hogy az utánkövetés 13 éve alatt nőtt vagy csökkent a testsúlyuk. Továbbá, a hormonpótló kezelés nem volt hatással a mellrák kockázatára a testsúlytól függetlenül sem. „Az elhízás egyre nagyobb problémát jelent, részben a daganatok kialakulását növelő hatása miatt, ezért a tudományos és politikai döntéshozatalban szem előtt kell tartani az egészségügyi terheket növelő hatását.” – mondta Dr. Clifford Hudis. „Annak ismerete, hogy az elhízás hozzájárulhat bizonyos daganatok kialakulásához, segíthet annak pontos feltérképezésében, hogy egyes embereknél miért és hogyan alakul ki a daganat.” „Ezek után lehetőségünk nyílhat jobb megelőzési és kezelési módszerek kidolgozására.”


Forrás: Medipress
2015. 06. 17.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés