2025. Január 28. kedd
A testmozgás némi segítséget nyújthat időskori memória romlás és gondolkodási problémák esetén.

A heti háromszori mérsékelten intenzív aerob testmozgás, mint például a tempós séta, jelentősen javítja a kognitív funkciókat azoknál az időseknél, akiknél a memória romlás az agyi kis erek károsodásának a következményeként alakult ki. A kis erek szűkületéből eredő mentális hanyatlás a második leggyakoribb oka a demenciának, az Alzheimer-kór után. Habár a mozgásból eredő agyi funkciójavulás nem volt klinikailag szignifikáns, hasonló eredményt kaptak a kutatók, mint a gyógyszer vizsgálatok során.

A Vancouveri University of British Columbia vizsgálatában résztvevőknek vizsgálták a gondolkodási képességeit; végrehajtói funkciókat, mint például a tervezés és szervezés; és, hogy milyen jól tudtak megbirkózni napi tevékenységeikkel. A vizsgált alanyok közül, akik hat héten át, heti háromszor egy-egy órás sporttevékenységen vettek részt jobb pontokat értek el a teszteken, mint azok, akik nem végeztek fizikai aktivitást. Ez a különbség azonban csak addig volt megfigyelhető, míg a vizsgált emberek aktívak maradtak. Hat hónappal a testmozgás abbahagyását követően ugyanis, már nem volt kimutatható különbség a két csoport teljesítménye között – mondta el Teresa Liu-Ambrose, a kutatás vezetője.

A testmozgásnak további jótékony hatása a vérnyomás csökkentése, mely szintén segíthet kivédeni a mentális hanyatlást, hiszen a kutatók szerint a magas vérnyomás kockázati tényező mentális zavarok kialakulásában. Azok az idősek, akik mozognak, jobban teljesítenek a hat perces gyaloglás teszten is (6 perc alatt hány métert tud megtenni az illető) – ez összességében a szív egészségéről nyújt információt. Dr. Alexandra Foubert-Samier a Franciaországi Bordeaux University Neurodegeneratív betegségekkel foglalkozó intézetéből elmondta, hogy a tanulmány érdekes eredményt hozott, de további vizsgálatokkal szükséges a megerősítése. Az egyértelmű, hogy a testmozgás egészséges, és kifejezetten a szív-érrendszeri kockázati tényezők esetén van védő szerepe.


Forrás: Medipress
2016. 10. 29.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés