A tanulmány eredménye szerint a hetente legalább három éjszakai műszakot teljesítő nőknél kétszer nagyobb az emlődaganat kialakulásának valószínűsége, azok körében pedig, akik magukat "pacsirtáknak" tarják, négyszer nagyobb kockázattal jelent meg a melltumor azokhoz képest, akik nem dolgoztak éjjelente.
Ismert, hogy az alvás és ébrenlét természetes ciklusának felborulása változást okoz a melatonin hormon termelődésében, az alvásmegvonás hatására kevesebb keletkezik belőle.
A tanulmányban 18 500, a dán hadseregben szolgált nő 1964 és 1999 között összegyűlt egészségügyi adatait elemezték. 218 résztvevőnél diagnosztizáltak mellrákot 1990 és 2003 között, közülük 210-zel a kutatók később felvették a kapcsolatot, és egészségügyi adataikat 899 olyan nő adataival vetették össze, akik életkora és egyéb körülményei hasonlóak voltak, szintén a dán hadseregben tevékenykedtek, de nem alakult ki náluk mellrák. Összesen 141 emlőrákos és 551 egészséges nő töltötte ki a 28 oldalas részletes kérdőívet, amely életmódjukra, családi hátterükre, munkájukra, egészségi állapotukra volt kíváncsi.
Johnni Hansen kutatásvezető, a koppenhágai Rákepidemiológiai Intézet munkatársa elmondta, hogy a hetente 1-2 éjszakai műszakot teljesített nőknél nem emelkedett meg a mellrák kockázata. Ez egybecseng azzal, hogy heti 1-2 éjszakai alvásmegvonás még nem borítja fel a cirkadián ritmust, nem tolja el a melatonin termelődésének idejét és intenzitását. Az ennél többet éjszakázók azonban egészségügyi kockázatot vállalnak.
A tanulmányt az Occupational and Environmental Health című szakfolyóirat legfrissebb számában ismertették részletesen.