2024. December 21. szombat
A forró ital a vérerek ellazításával segít a székrekedés megszüntetésében – állítja Dr. Felice Schnoll-Sussman, az amerikai Weill Orvosi Egyetem gasztroenterológusa.

A reggeli székletürítés elmaradása legalább minden hetedik felnőttet és minden harmadik gyereket érint. A megoldás azonban egyszerűbb is lehet, mint hinnénk: a forró italok ugyanis hatékonyan serkentik a bélműködést – legyen szó kávéról, teáról, vagy akár egy pohár meleg vízről. Dr. Schnoll-Sussman következtetését kutatása támasztja alá, melynek végkövetkeztetése szerint a forró italt fogyasztóknál „székletürítési kényszer” jelentkezett. „A meleg folyadék értágító hatású. Az emésztőrendszerre is hat, így javítja a belek vérellátottságát, továbbá a tápcsatorna mozgékonyságát” – magyarázta a szakértő a Runners World magazinnak. A doktornő hozzátette: egy kávé elfogyasztása mindenképpen hatékonyabb ebben az esetben, mint a toaletten való ücsörgés. Az összefüggés kulcsa azonban nem a koffeinben rejlik, hiszen koffeinmentes kávéval is ugyanolyan eredményt lehet elérni.

Dr. Schnoll-Sussman kifejtette, hogy a mellékhelyiségben ücsörgés már csak azért sem szerencsés, mert a mozgás is ösztönzőleg hat a bélműködésre. A kocogás, a lépcsőzés és a szökdelés egytől egyik segíthet. Az orvos ezen kívül gátmasszázst is javasol egyfajta „ön-akupunktúraként” az izmok ellazítására. A székrekedés általános kezelési módjai közé tartozik a fokozott folyadékfogyasztás, a megnövelt rostbevitel, a rendszeres edzés és a hashajtó alkalmazása is.


Forrás: Medipress
2015. 03. 05.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés