2024. December 21. szombat
A mediterrán étrend a túlevés ellen is hatásos lehet egy tanulmány szerint.

Az Obesity című szaklapban ismertetett kutatás során a Wake Forest Orvostudományi Egyetem tudósai mediterrán étrenden élő majmokról megállapították, hogy nem fogyasztották el az összes táplálékot, pedig megtehették volna, így megőrizték a normális súlyukat - írta a Medicalxpress.com. "Ezzel szemben a nyugati étrenden élő állatok sokkal többet ettek, mint amennyire szükségük lett volna és el is híztak" - mondta Carol A. Shively, az egyetem patológusa, a tanulmány vezető szerzője.

A különböző étrendek kalóriabevitelének korábbi kutatásai nagyrészt emberi populációk tanulmányozására épültek, amelyek önbevallásos kérdőíveken alapultak, ezért gyakran megbízhatatlanok voltak, vagy rágcsálókat vizsgáltak, amelyek nem emberi étrenden éltek. A Wake Forest kutatócsoportja 38 hónapos kísérletet végzett, ami nagyjából 9 évnek felelt volna meg az emberi életben. A kutatók emberi étrendek alapján állították össze a majmok menüjét: a nyugati diétában a fehérjék és a zsírok leginkább állati eredetűek voltak, a mediterránban növényiek. A kutatásban 38 középkorú nősténymajom vett részt, véletlenszerűen választották ki, melyik fog az egyik vagy a másik étrenden élni. A két csoport kutatás előtti testtömege és testzsírszázaléka hasonló volt, az állatok a vizsgálat ideje alatt annyit ettek, amennyit akartak. "Azt találtuk, hogy a mediterrán étrendet fogyasztó csoport kevesebb kalóriát vitt be, kisebb súlyú volt, testzsírja kisebb százalékot tett ki, mint a nyugati étrendet követő csoport" - mondta Shively.

Ez az első kísérleti bizonyítéka annak, hogy nyugati étrendhez képest a mediterrán diéta megóvhat a túlevéstől, az elhízástól és a prediabétesztől, vagyis attól a cukorbetegség előtti állapottól, amelyben a vércukorszint magasabb a normálisnál, de még nem éri el a diabéteszes betegek vércukorszintjét. A mediterrán étrend megóvta az állatokat a nem alkoholos eredetű zsírmájbetegségtől, amely májzsugorodáshoz és májrákhoz vezethet és átültetéssel gyógyítható. 2030-ra az amerikai felnőttek egyharmadát diagnosztizálhatják nem alkoholos eredetű zsírmájbetegséggel. "Az étrend összetétele lényeges tényezője az Egyesült Államok közegészségügyének. Sajnos azok az emberek élnek a leggyengébb minőségű étrenden, akiknél a legnagyobb az elhízás és a nagy költséggel járó krónikus betegségek kockázata" - mutatott rá Shively. Hozzátette, hogy a nyugati étrend összetevőit a nagy élelmiszeripari cégek fejlesztették különlegesen ízletessé, hogy ellenállhatatlan legyen és túlfogyasztásra ösztönözzön. A kutató szerint a mediterrán étrend fogyasztásával az ember élvezheti az ételeket anélkül, hogy túl sokat fogyasztana belőlük.


Forrás: MTI
2019. 04. 25.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés