A mediterrán étrend (sok gyümölcs, zöldség, gabonafélék, mogyoró – és diófélék, egészséges zsír és halak rendszeres fogyasztása) szívre és rosszindulatú daganatok kialakulási esélyére gyakorolt jótékony hatását már számos tanulmány bizonyította. A fent említett legújabb kutatás 55 éven felüli portugál lakosokat vizsgált. A 883 főből 449-nél korai stádiumú időskori makuladegeneráció volt megállapítható. A résztvevők étkezési szokásait összehasonlítva arra a megállapításra jutottak, hogy a mediterrán étrendet követőknél, különösen, akik kiemelten sok gyümölcsöt fogyasztanak, 35%-kal alacsonyabb az időskori makuladegeneráció kialakulási veszélye. A kutatók mindemellett arra a megfigyelésre is jutottak, hogy azoknál, akiknél a napi koffeinbevitel magasabb (körülbelül 78 mg, ami nagyjából egy eszpresszónak felel meg) szintén alacsonyabb eséllyel alakul ki időskori látásromlás. A koffein vizsgálatának ötlete egyébként onnan származott, hogy antioxidánsként már számos más egészségügyi problémával, mint például az Alzheimer kórral szemben is jótékony hatásúnak bizonyult.
„Ez a kutatás számos elődjével együttesen azt mindenképp bizonyítja, hogy a gyümölcsökben gazdag étrend fontos az egészség megőrzése szempontjából, és ezek a tanulmányok akár mérföldkövek is lehetnek az időskori makuladegeneráció hatékony megelőzésének fejlődésében” – nyilatkozta a tanulmányról megjelent cikk vezető szerzője, Dr. Rufino Silva, a portugál Coimbra Egyetem szemészprofesszora.