![](/themes/vital_theme/images/ferdevonal_zold.gif)
A felmérést végző tudósok ezer önkéntes agyi állapotát követték figyelemmel. A résztvevők többé-kevésbé mind a mediterrán étrend szerint étkeztek, amelyben legfőképpen friss zöldségek és gyümölcsök, teljes kiőrlésű gabonafélék, olajos magvak, hüvelyesek és természetes növényi olajok szerepelnek. Az Amerikai Szív Szövetség (AHA) szakértőinek elmondása szerint bár az étrendben szerepel a vörös hús, fogyasztása csak havi pár alkalommal megengedett. A déli diéta inkább halat és szárnyast használ, valamint mértékkel vörösbort is engedélyez.
![mediterrán étrend mediterrán étrend](https://vital.hu/files/images/i_mediterran-etrend-agyi-erek.jpg)
A vizsgálatok szerint a résztvevők 27 százaléka csak irányadónak használta a mediterrán étrend előírásait és nem tartotta be szigorúan az étkezési szabályokat, 26 százalékuk viszont szinte minden előírást betartott. Az alanyok agyműködését mágneses rezonancia vizsgálattal is ellenőrizték: a tudósok elsősorban a fehérállomány hiperintenzitását vizsgálták, ami megmutatja az agyi kiserek sérüléseinek mértékét.
Az MRI-felvételek szerint a mediterrán étrendet szigorúan követők agyi kisereinek állapota volt a legjobb, még akkor is, ha a kutatók más tényezőket, például a dohányzást, a magas vérnyomást és a koleszterinszintet is számításba vették. „Úgy tűnik, a mediterrán diéta segít megóvni az agyi kiserek állapotát” – nyilatkozta Hannah Gardener, a Miami Egyetem Miller Orvosi Karának munkatársa.
„A kutatási eredmények alapján jól látható, hogy a mediterrán típusú étrend segíthet csökkenteni a cerebrovaszkuláris (az agyi ereket érintő – a szerk.) betegségek kialakulásának esélyét – mondta Dr. Keith Siller, a New York Egyetem Langone Egészségügyi Központ Stroke Centrumának orvosigazgatója. – Eddig úgy gondoltuk, hogy ez nagyrészt a többszörösen telítetlen zsírsavaknak köszönhető, de úgy tűnik, ennél többről van szó: az étrendben szereplő ételek és nem csak azok bizonyos komponensei gyakorolnak jótékony hatást az agyműködésre.”
A mediterrán étrend segíthet csökkenteni a metabolikus szindróma, a szív- és érrendszeri megbetegedések, a stroke és a memóriazavarok kialakulásának esélyét is.
A kutatás részletes leírása az Archives of Neurology című szaklap februári számában olvasható.