2024. December 04. szerda
A legboldogabb év egy ember életében a 23. és a 69. esztendő - erre jutottak brit kutatók.

A Londoni Közgazdasági Egyetem 23 ezer, 17 és 85 év közti ember boldogságérzetét vizsgálta. Az eredmény szerint a 23. életév azért jár kimagaslóan jó közérzettel, mert a fiatal még nem szembesült azzal, hogy jövőbeli élettervei túlzott elvárásúak, számszerűsítve átlagosan 10 százalékkal jobbnak várja a jövőt, amint amilyennek az majd bizonyul. A valóság azután kiábrándítóan hat, és ez a kedélyállapot eltart egészen 55 éves korig. Akkor kezd ismét emelkedni a boldogságérzet-mutató, amely azután 69 esztendősen tetőzik. Ekkor 4,5 százalékkal alábecsüli az ember jövőbeli boldogságkilátását, és kellemesen kezd csalódni.

Az egyén felnőttkori boldogságérzet-változásának U alakú görbéjét korábbi tanulmányok is kimutatták. Igen általánosan jellemző az emberre, mivel több mint 50 ország lakosságát vizsgálták a kutatók. Mindemellett egy amerikai akadémiai munka szerzői bizonyítékokat találtak arra, hogy még az emberszabású majmoknál is kimutatható a középkorúság borúja. A mostani brit felmérés vezetője Hannes Schwandt volt, aki az amerikai Princeton Egyetem tudósa, de jelenleg a londoni egyetemen végez kutatást - adta hírül a Daily Mail című brit lap.


Forrás: MTI
2013. 07. 26.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés