2024. Március 29. péntek

  Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

Közel nyolcvanféle kozmetikumból eddig mindössze egy gyártója nem tudta hitelt érdemlően igazolni, hogy terméke valóban természetes lenne. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés szerint a "natúr", "bio" vagy "vegán" megjelölések többnyire joggal szerepelnek az arckrémek csomagolásán.


Egyre több környezet- és egészségtudatos vásárló részesíti előnyben a natúr- és biokozmetikai termékeket is, amelyekből a kereslethez igazodva folyamatosan szélesedő kínálat érhető el az üzletekben. A "zöld" termékek iránti fogyasztói igény megnövekedése elvben magával vonhatná a környezetvédelemmel kapcsolatos túlzó, hamis, megtévesztő állítások elszaporodását. A vállalkozások a május-júniusi ellenőrzés tapasztalatai szerint tisztességesen járnak el, az árucikkeik természetes összetevőire, környezetkímélő előállítására vonatkozó tájékoztatásuk valós. A vizsgálatban a fogyasztóvédelmi hatóság a gyártótól, tanúsítótól bekérte az adott termék minősítő tanúsítványát vagy egyéb igazoló dokumentumát, áttekintette a tanúsítók honlapján közzétett információkat. Az ellenőrzésekben érintett 79 bio, natúr vagy vegán jelölésű arckrém közül 27 terméket drogéria- vagy áruházláncok forgalmaznak. 28 arckrém webáruházakban, 24 pedig bioboltokban, gyógynövény-szaküzletekben, kozmetikai cikkeket árusító kis- és nagykereskedésekben kapható. A vizsgált termékek közül 27 hazai gyártású.

------------------------------------------------------HIRDETÉS-------------------------------------------

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék:

38 800 Ft HELYETT 15 990 Ft!

Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetünk benne. Füst- és szagmentes!

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A gyártók és forgalmazók 75 termék esetében bemutatták az állításokat igazoló tanúsítványokat, két arckrémnél ez még folyamatban van. Egy esetben a címkén szereplő "bio" megjelölés nem biogazdálkodásból származó, hanem csak növényi eredetű összetevőket takart. A gyártó azonnal intézkedett a megtévesztő megnevezés pontosításáról. Mostanáig mindössze egyszer fordult elő, hogy a gyártó nem tudta dokumentumokkal alátámasztani az arckrém címkéjén szereplő állítást, amely szerint az 100 százalékban természetes összetevőket tartalmazna. A termékek tételes listája a Fogyasztóvédelmi Portálon érhető el. Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár a közleményben elmondta: "a vizsgálat kiemelkedő eredménye, hogy tanúsító védjegy jogosulatlan használatával nem találkozott a fogyasztóvédelmi hatóság. A zöld állítások ellenőrzését termékcsoportoktól függetlenül folytatjuk. A kollégák szeptember végéig kutakodnak megtévesztő, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok után, elsősorban a környezetbarát, újrahasznosított termékeket árusító és csomagolásmentes boltokban. Az országos ellenőrzés sorozatban főként élelmiszerek, ruházati és háztartási-vegyipari cikkek környezetkímélő, fenntartható jellegére vonatkozó állítások valóságtartalmát vizsgáljuk".

 


Forrás: MTI
2021. 07. 27.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés