2021. November 30. kedd

  Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

A Pfizer benyújtotta az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelethez (FDA) az 5 és 11 év közötti gyermekek oltására kifejlesztett koronavírus elleni vakcina sürgősségi felhasználásra vonatkozó engedélyezési kérelmét.


Az FDA tanácsadó bizottsága előreláthatólag október 26-án ülésezik, hogy megvitassa az amerikai cég és a német BioNTech biotechnológiai vállalat által közösen kifejlesztett vakcinával kapcsolatos kérelmet. Gyorsan el akarják végezni a beadvány vizsgálatát.

"Valószínűleg hetek, nem pedig hónapok alatt" döntenek majd. Az amerikai sajtó beszámolói szerint nagy a nyomás a testületen, ugyanis a fiatalabb gyermekeknek szánt oltás engedélyezését mind a szülők, mind pedig a törvényhozók sürgetik.

Vakcina engedélyezés koronavírus gyermek

A hivatalos statisztikák szerint a gyermekek - az idősebbekkel ellentétben - általában nem betegednek meg súlyosan az új típusú koronavírustól. Azonban az Amerikai Gyermekorvosok Akadémiája (AAP) által közzétett adatokból kiderült, hogy szeptember utolsó hetében csaknem 175 ezer új esetet regisztráltak az Egyesült Államokban a gyermekek körében. Ez pedig az országban feljegyzett összes új eset mintegy negyedét teszi ki.

------------------------------------------------------HIRDETÉS-------------------------------------------

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék:

38 800 Ft HELYETT 15 990 Ft!

Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetünk benne. Füst- és szagmentes!

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A BioNTech a múlt hónapban jelentette be, hogy az 5 és 11 év közötti gyermekek oltására kifejlesztett vakcinájuk hatékony és biztonságos. A kisgyermekeknek fejlesztett oltóanyag nem különbözik a 12 éven felüliek körében már használt vakcinától, de alacsonyabb az adagolás, 30 mikrogramm helyett 10 mikrogrammból áll egy dózis.

"Örülünk, hogy a téli szezon kezdete előtt adatokat tudunk benyújtani a szabályozó hatóságoknak az iskoláskorú gyermekek e csoportjáról" - mondta akkor Ugur Sahin, a BioNTech társalapítója és igazgatója.

"Kiemelt sürgősséggel" dolgoznak azon, hogy minél hamarabb rendelkezésre álljon a koronavírus elleni oltás a fiatalabb gyermekek számára is. Walensky akkor azt mondta: arra számítanak, hogy amennyiben a vállalatok ősszel benyújtják az engedélyezési kérelmeiket, "ideális esetben a fiatalabb gyermekek az év végéig megkaphatják az oltásukat".

A Gyermekgyógyászat című amerikai orvosi szaklapban csütörtökön megjelent kutatás szerint az Egyesült Államokban a járvány miatt több mint 120 ezer gyermek vesztette el "elsődleges gondozóját". A tanulmány szerint ez azt jelenti, hogy minden ötszázadik gyermek elvesztette valamelyik szülőjét vagy gondozóját a Covid-19 következtében.

Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC), a londoni Imperial College és számos más egyetem által végzett kutatás kiemeli, hogy a gyermekek körében a járvány kezdete óta folyamatos az úgynevezett "másodlagos tragédiák" átélése. Közleményükben arra szólítják fel az országos egészségügyi intézményeket, hogy nyújtsanak válaszokat az egyre növekvő problémára, ugyanis ez "közegészségügyi és erkölcsi követelmény".


Forrás: MTI
2021. 10. 08.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés