2024. December 22. vasárnap

Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

Mindent meg kell tenni azért, hogy minél többen megkapják legalább az első oltást. Meredeken emelkedik az új koronavírus-fertőzöttek száma és ezzel párhuzamosan nőni fog a kórházba kerülők, sőt az intenzív osztályokon kezeltek száma is - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa.


Szlávik János rámutatott arra: Magyarországon úgy kezdődött el a harmadik hullám, hogy a második véget sem ért, és már itt is terjednek a koronavírus mutáns változatai. Hozzátette, mivel a mutánsok más országokban is megemelték a fertőzésszámot, ezért arra lehet következtetni, hogy itt is hasonlóan alakul a járvány.

Koronavírus új mutáció

Az utóbbi néhány hétben azt figyelték meg, hogy csökken a súlyos betegek átlagéletkora, gyakrabban kerül kórházba olyan 40-50 éves ember, akinek semmilyen alapbetegsége nem volt. "A klinikai tünetek is némileg súlyosabbak, sokkal gyakrabban észlelünk lázat, köhögést, légúti tüneteket, ami azt mutatja, hogy a vírus nem csak abban veszélyes, hogy jobban terjed emberről emberre".

Úgy tűnik, a koronavírus új mutánsai hatékonyabban kötődnek az egészséges sejtekhez, így nagyobb mértékben tudnak elszaporodni a szervezetben, ezért jobban is fertőznek, hiszen több van belőlük a vérben vagy a légúti váladékban - jegyezte meg az infektológus főorvos.

-----------------------------------------------------------------------------------------------

Ha komolyan veszed a tartós fogyást,

és a későbbiekben is egészségesen szeretnél főzni:

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

- Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetsz benne

- Füst- és szagmentes

- Mikró helyett is jó, mindent tud, amit egy mikrohullámú sütő, sőt tehetsz bele alufóliát, vagy akár tepsit is

- Megőrzi az ételek vitamintartalmát a kíméletes halogén főzési eljárásnak köszönhetően.

- Megtapasztalhatod az ételek valódi ízét, a zárt rendszerben sosem érzett ízek jönnek elő..

 

MEGNÉZEM A LÉGKEVERÉSES HALOGÉN FŐZŐKÉSZÜLÉKET >>

----------------------------------------------------------------------------------------------------

Szlávik János hangsúlyozta: most mindent meg kell tenni azért, hogy minél többen, minél gyorsabban megkapják legalább az első oltást, hiszen már ez is - két héttel a beadás után - 60-70 százalékos védettséget jelent. Véleménye szerint Magyarországon már 2,5 millió ember beoltásával befolyásolni lehetne a járványt, esetleg így már csökkenne a fertőzésszám. Szerinte mind az öt, Magyarországon elérhető oltóanyag hatékony és biztonságos "és mind az öt alkalmas arra, hogy megakadályozza - szinte 100 százalékban -, hogy az emberek kórházba kerüljenek és meghaljanak".

Elmondta azt is, hogy ha valaki Európán kívüli területről érkezik, akkor a tíznapos karantén szigorú betartása kötelező, hiszen így meg lehet akadályozni, hogy még jobban elterjedjen a mutáns vírus.


Forrás: MTI
2021. 03. 01.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés