Müller Cecília hangsúlyozta: ennek megfelelően kell viselkedni, hiszen potenciálisan bárki, bárhol az országban fertőzhet és fertőződhet. Ezért kell viselni a maszkot, betartani a kijárási tilalmat, a távolságtartást, és minden olyan jogszabályt vagy ajánlást, amelyet korábban megfogalmaztak.
A járványügyi adatok tendenciáját kiegyensúlyozottnak nevezve elmondta: az elmúlt 24 órában 4320-szal nőtt a fertőzöttek száma, akikkel együtt ma Magyarországon 174 618 pozitív esetet tartanak nyilván a járvány kezdete óta. Az elhunytak száma szombaton is magas volt, a 111 halálos áldozat - jellemzően idős, krónikus beteg - átlagéletkora 76 év körül alakult, mint a héten szinte minden nap. Azonban hozzátette: fiatalok és középkorúak is meghalnak a betegségben vagy azzal összefüggésben. Csak az elhunytak mindössze hét százalékánál nem tudnak semmilyen alapbetegséget megállapítani.
Fogyókúrázók futurisztikus főzőtechnikája - egészségesen könnyű >>
Az országos tisztifőorvos szerint bizakodásra ad okot, hogy nem növekednek tovább a fertőzésszámok, de korai még bármiféle következtetést levonni, hiszen a védelmi intézkedések bevezetését követően körülbelül két hétre van szükség, hogy látni lehessen annak eredményeit.
Hangsúlyozta: minden intézkedés azt a célt szolgálja, hogy tudjuk élni az életünket, tudjunk munkába járni, és ne kelljen további szigorításokat, a környező országokhoz hasonló drasztikus intézkedéseket bevezetni.
Az elmúlt napon 7278 embert ápoltak kórházban, közülük 618-an voltak lélegeztetőgépen, ami azt mutatja, hogy továbbra is nagy teher hárul az egészségügyre.
-------------------------------------a cikk lentebb folytatódik------------------------------------------
Legyen lapos a hasa!
A legtöbb ember a hasára hízik, és gyakran egy sikeres fogyókúra után sem tűnnek el a hasi zsírpárnák, az úszógumik.
Itt egy jó kis haslaposító koktél! Megnézem >>
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Pénteken elindult a szociális intézményekben a tesztelés, az egészségügyi dolgozókat, a pedagógusokat és a bölcsődei dolgozókat pedig hétfőtől kezdődik szűrni. Az egészségügyi intézményekben a dolgozók maguk meg tudják szervezni egymás tesztelését, oda csak az antigén alapú teszteket szállítják ki, a többi helyen szűrőcsapatok végzik a mintavételt. Az országos tisztifőorvos fontosnak nevezte a kiszűrt pozitív esetek elkülönítését, hogy ők már ne terjeszthessék tovább a betegséget. A fertőzésen korábban átesetteknél is lehet pozitív az antigén teszt, de ez nem újra fertőződést jelent, és a háziorvos tudni fogja, mi ilyenkor a teendő.
Az oktatási-nevelési intézményekben a járási hivatalok népegészségügyi szakemberei által végzett járványügyi vizsgálat dönti el, hogy milyen korlátozó intézkedéseket kell helyben bevezetni.
Az oltóanyagról szólva Müller Cecília elmondta: alapos és szigorú feltételrendszere van annak, hogy egy vakcina a piacra kerüljön. Magyarországon az oltásbiztonság garantálja azt, hogy megtartsuk azt a rendkívül nagy járványügyi előnyünket a világgal és Európával szemben is, hogy gyermekeinket tizenkétféle betegség ellen kötelező védőoltásokkal immunizálni, és ezen túl is rendelkezésre állnak más választható védőoltások - mondta az országos tisztifőorvos.
Két alapvető tulajdonságot - a hatásosságot és a biztonságosságot - garantálni kell ahhoz, hogy forgalomba kerülhessen egy vakcina. A Magyarországra érkezett orosz oltóanyagnál jelenleg a dokumentációs anyag átvizsgálása folyik. Kiemelte, hogy csak olyan oltóanyagot tesznek a lakosság számára elérhetővé, amely hatásos és biztonságos.
A kormány három gyártónál már 12 millió oltóanyagot kötött le. Müller Cecília kiemelte: a vakcinák különböző technológiával készültek, és a járványügyi szakemberek tájékoztatása alapján az emberek majd eldönthetik, hogy melyikkel szeretnék beoltatni magukat. Nem az számít, hogy honnan jön, milyen nemzetiségű a fejlesztés, hanem hogy milyen eredményeket produkál - mondta az országos tisztifőorvos.
Müller Cecília szerint a védőoltások már bizonyítottak: Romániában és Ausztriában kanyarójárvány is van, ami Magyarországon a védőoltások miatt nem fordul elő.