A Saint-Jean-de-Védas településen kialakított központban naponta száz embert tudnak beoltani. "Az ötletgazda a helyi Saint-Jean klinika, amely a prefektúrának és a regionális egészségügyi hatóságnak néhány héttel ezelőtt javasolta a kísérlet elindítását" - mondta Alexandre Pascal, az egészségügyi hatóság részéről. Az újfajta lehetőséget egyelőre kiegészítésnek tekintik a klinikán januárban megnyitott hagyományos nagy oltóközpont mellett, s a lehetőségei is "szerények". "Minden jó szándéknak örülünk, és meglátjuk, hogy lesz-e igény erre a megoldásra" . A magánklinika tavaly költözött ki Montpellier belvárosából a szomszédos településre, ahol az A9-es autópálya mentén egy parkolóval is rendelkezik. Itt alakították ki az autós oltóhelyet.
-----------------------------------------------------------------------------------------------
Ha komolyan veszed a tartós fogyást,
és a későbbiekben is egészségesen szeretnél főzni:
Légkeveréses Halogén Főzőkészülék
- Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetsz benne
- Füst- és szagmentes
- Mikró helyett is jó, mindent tud, amit egy mikrohullámú sütő, sőt tehetsz bele alufóliát, vagy akár tepsit is
- Megőrzi az ételek vitamintartalmát a kíméletes halogén főzési eljárásnak köszönhetően.
- Megtapasztalhatod az ételek valódi ízét, a zárt rendszerben sosem érzett ízek jönnek elő..
MEGNÉZEM A LÉGKEVERÉSES HALOGÉN FŐZŐKÉSZÜLÉKET >>
----------------------------------------------------------------------------------------------------
"Megjelentek a Covid miatt a nozokomiális fertőzések, ezért megnyugtató lehet a honfitársainknak, ha nem kell bejönniük az intézménybe" - mondta Lamine Gharbi, a klinikát üzemeltető Cap Santé magánkórházi cégcsoport elnöke. Az oltásra előzetesen regisztrált autósok a hagyományos oltóközpontokban megszokott eljárást követnek: a parkolóba érkezésük után az illetékesek ellenőrzik a személyazonosságukat, majd ki kell tölteniük egy kérdőívet, ha szükséges, orvossal konzultálnak, majd egy orvos vagy egy ápoló beadja nekik az oltást. "A nagy különbség, hogy az emberek mindezt a gépkocsijukban csinálják végig" - mondta Alexandre Pascal.
A prioritást élvező foglalkozási ágakban dolgozókon kívül a legalább 18 éves krónikus betegek és minden legalább 55 éves kérheti az oltást. Az egészségügyi tárca tájékoztatása szerint kedd estig a teljes lakosság 17, a felnőtt lakosság 21,6 százaléka, azaz több mint 11,3 millió francia kapta meg az első vakcinadózist, és 4 millióan, a teljes lakosság 6, a felnőtt lakosság 7,7 százaléka mindkét adagot.