2024. December 02. hétfő
Elindult a koronavírus-járvány új hulláma Németországban, ezért ismét viselni kell a maszkot zárt térben és be kell adatni a negyedik oltást - javasolta a szövetségi egészségügyi miniszter egy szerdán ismertetett nyilatkozatában.

Karl Lauterbach a Rheinische Post című lapnak elmondta, hogy "sajnos valósággá vált", amitől tartottak, vagyis elindult a járvány nyári hulláma.

Az uralkodó vírusváltozatok nagyon könnyen terjednek, a járványlassító korlátozásokat pedig már szinte mind visszavonták, így nem érvényesül a nyári időjárással járó szezonális hatás, amely automatikusan, külön korlátozások nélkül is fékezné a kórokozó terjedését.

Maszkok nyári hullám németország

A következő hetekben nemigen lehet a helyzet javulására számítani - fejtette ki a legtekintélyesebb járványügyi szakértők közé tartozó miniszter.

A szociáldemokrata politikus kiemelte, hogy elindult a nyári hullám, amelynek "legjobb ellenszere az önkéntes maszkviselés zárt térben és a negyedik védőoltás".

Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) elleni negyedik oltás "véd a súlyos megbetegedés ellen, és néhány hónapig csökkenti a fertőzés kockázatát, bár nem teljes mértékben" - írta a miniszter.

A napi új regisztrált fertőződések száma az utóbbi napokban meredeken emelkedett Németországban. A Die Welt című lap egy keddi elemzésében kimutatta, hogy a napi új esetek előző hét napra vetített átlaga egy hét alatt 116,6 százalékkal emelkedett - 27 481-ről 59 532-re -, ami a legnagyobb mértékű növekedés a járvány 2020 tavaszi kezdete óta.

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) szerdai kimutatása szerint az utóbbi 24 órában 92 344 fertőződést és 112 halálesetet regisztráltak. A járvány kezdete óta így már 27 007 429 fertőződést mutattak ki teszttel, a halálos áldozatok száma pedig 140 026-ra emelkedett.

A szövetségi kormány adatai szerint a Covid-19 elleni teljes oltással a lakosság 75,9 százaléka - 63,1 millió ember - rendelkezik. A teljes oltás utáni első emlékeztető oltást 59,8 százalék - 49,7 millió ember - kapta meg, a negyedik oltásnak számított második emlékeztető oltást viszont csupán 6,4 százalék, azaz 5,3 millió ember.

Az oltatlanok a lakosság 22,4 százalékát teszik ki, 18,6 millióan vannak. Közülük négymillióan négyévesnél kisebb gyerekek, akiknek még nincs oltóanyag.


Forrás: MTI
2022. 06. 15.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés
- Karácsonyi ajánlat -
- Kiemelt ajánlat -
- Egészségplázából -