2024. December 03. kedd
A korlátozások feloldásával egyre több helyen felváltja a home office-t az óvatos munkába járás, azonban továbbra is fontos, hogy elővigyázatosak maradjunk. A konyha a munkahelyi társasági élet egyik legzsúfoltabb színtere, így ebédidőben érdemes kiemelten odafigyelnünk a higiéniai és a távolságtartásra vonatkozó szabályok betartására. Számos kérdést vet fel a jelenlegi helyzet: szabad együtt étkeznünk, vagy inkább mindenki egyen a saját billentyűzete felett? Mosogatógépbe pakoljunk vagy használjunk szivacsot? Összegyűjtöttünk pár fontos tanácsot, melyek betartásával sokat tehetünk a saját és kollégáink biztonságának megőrzéséért.

1. Hagyjuk ott a gépet

Gyakran előfordul, hogy egy-egy feladat leadása miatt az ebédre csak a monitor előtt jut idő. Ez azonban több szempontból is problémás: egyrészt a számítógépünk környezete – még viszonylag rendszeres takarítás mellett is – hemzseg a baktériumoktól, amiket evés közben könnyen bevihetünk a szervezetünkbe. Másrészt fontos, hogy a munkaidő közepén beiktassunk egy kis szünetet, így jobban tudunk fókuszálni a nap hátralevő részében, ráadásul a kollégáknak sem kell érezniük az ebédünk illatát. Fontos, hogy bárhova ülünk is, az asztalt mindig töröljük le fertőtlenítő hatású tisztítószerrel étkezés előtt és után is.

Konyha

-------------------------------------a cikk lentebb folytatódik------------------------------------------

 

Legyen lapos a hasa!

A legtöbb ember a hasára hízik, és gyakran egy sikeres fogyókúra után sem tűnnek el a hasi zsírpárnák, az úszógumik.

Itt egy jó kis haslaposító koktél! Megnézem >>

 

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

2. Még ne legyen csapatprogram az ebédelés

Az irodába való visszatérés egyik legjobb része, hogy ismét találkozhatunk a rég nem látott munkatársakkal, és végre személyesen is átbeszélhetjük az elmúlt időszak történéseit. Ettől függetlenül most érdemes inkább kihagyni a csoportos ebédelést: az asztaloknál figyeljünk arra, hogy közvetlenül mellettünk és velünk szemben ne üljenek, és próbáljunk meg nem többet időzni a helységben, mint amennyit valóban szükséges. Érdemes ebben az időszakban a lehetőségekhez mérten rugalmasan kezelni az ebédidőt, hogy ne mindenki délben rohamozza meg a közös konyhát. Ha például azt látjuk, hogy felelősen nem tudunk leülni a kollégákhoz, inkább várjuk meg, míg befejezik az étkezést, és ezt követően váltsuk őket.

3. Tudatos ételtárolás

A közös irodai hűtők gyorsan megtelnek az otthonról hozott ételekkel, azonban tulajdonosaik gyakran megfeledkeznek dobozaikról, és végül senki sem vállalja magára a nem éppen gusztusos maradékok eltávolítását. Jelen helyzetben különösen figyeljünk oda a közös hűtőkre: csak abban az esetben használjuk, ha tényleg szeretnénk a későbbiekben elfogyasztani az ételt, a hétvégék előtt pedig feltétlenül ellenőrizzük, hogy benne hagytunk-e valamit. Fontos, hogy jól zárható dobozokat használjunk, és távol helyezzük el ételeinket a többi élelmiszertől anélkül, hogy azokhoz hozzáérnénk. Érdemes figyelembe venni, hogy milyen típusú hűtő van az irodában: míg egy nem túl korszerű gépben már 2 nap alatt is tönkremehet az ebédünk, egy modernebb technológiájú berendezésben akár 3-4 napig is frissek maradnak az élelmiszerek. Most különösen hasznos lehet, ha felcímkézzük az ételeinket, főleg, ha az irodában sűrűn előfordul, hogy a kollégák összekeverik a dobozokat.

4. Szivacs helyett mosogatógép

A legtöbb irodában örök probléma a konyhai rend kérdése, jelen helyzetben pedig még fontosabb, hogy ne hagyjuk a konyhapulton vagy asztalon az ételmaradékos tányérokat. Ha van az irodában mosogatógép, mindenképpen érdemes előnyben részesíteni, hiszen nem csak környezetbarát, de gyorsabb és higiénikusabb megoldás is, mint a hagyományos kézi mosogatás. Ha csak kézi mosogatásra van lehetőségünk az irodában, a közös szivacsok helyett érdemes műanyag vagy szilikon kefét választani, hiszen a mosogatószivacsokban rengeteg kórokozó telepedhet meg.

5. Nem árt a friss levegő

Ha az irodai környezet és az időjárás is megengedi, érdemes a szabadban elfogyasztani az ebédünket. Vigyünk magunkkal saját evőeszközöket, tányért, és élvezzük a napsütést és a finom falatokat. A friss levegőn töltött ebédidő nem csak biztonságosabb a jelenlegi helyzetben, de segíti a felfrissülést is munka közben. Ha nincs lehetőségünk arra, hogy szabadban fogyasszuk el az ebédünket, akkor is próbáljuk minél gyakrabban szellőztetni az irodát – kiemelten a konyhai helyiséget.


Forrás: noguchi.hu
2020. 06. 12.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés