2024. December 02. hétfő
Napjaink egyik tömegeket érintő problémája a kirakatbetegség. Érdekes, hogy a névvel viszonylag keveset találkozunk, ám maga a kór nem is annyira ismeretlen az emberek számára, sőt, a környezetükben, vagy akár a családjukban is találkozhattak már vele.

A kirakatbetegség egy, a verőereket érintő érszűkület. Lényege, hogy terhelésre jelentkezik, tehát ha az illető sportol, vagy sétál. Ezért is hívják kirakatbetegségnek: amikor az ember járkál, bizonyos távolság megtétele után a fájdalom annyira erős lesz, hogy meg kell állnia, hogy enyhüljön az érzés. A külső szemlélőnek ez úgy tűnik, mintha kirakatokat nézegetne, pedig csupán arra vár, hogy újra el tudjon indulni. Amikor a láb pihen, akkor a felhalmozódó salakanyagot a vér elszállítja, így a nyomás és a fájdalom enyhül. Ezután az ember újra megindul, megtesz 20, 30, 50 métert, és újra megáll, mert a fájdalom ismételten előjön - mutatta be dr. Babai László orvos – természetgyógyász, a Trombózisközpont életmód orvosa. Mint sok más betegség esetében, itt is igaz, hogy sok olyan tényező van, melyek elősegítik a kialakulását. Ezek között is előkelő helyen áll a dohányzás. „Ez a betegség főleg a 40 feletti férfiakat érinti, de a nők között is szép számmal előfordul. A kialakulása egyértelműen a kor és a dohányzás számlájára írható. Emellett természetesen közrejátszanak a nem megfelelő életmóddal kapcsolatos, érszűkülethez vezető tényezők is, mint a mozgáshiány, vagy a nem megfelelő táplálkozás. A fiatalok között szerencsére ez a kór egyáltalán nem jellemző.”

Amikor az ember szembesül azzal, hogy kirakatbetegségben szenved, rögtön keresi a lehetőségeket, hogy hogyan tudná visszafordítani a folyamatot, viszont ez nem lehetséges. „Sajnos, ha már egyszer kialakult a betegség, akkor visszafordítani nem lehet, de szerencsére azért van lehetőség az állapot javítására. A műér beültetése, mivel ebben az esetben idegen anyagról van szó, nem a legjobb megoldás, azonban rendszeres mozgással és megfelelő étkezéssel sokat javulhat a beteg állapota. A beszűkült ér ugyan nem lesz újra tiszta, viszont a környékén lévők megerősödnek, aminek hatására a vér áramlása kielégítővé válik, így a kezdeti 20 megtett méter 30-ra, 50-re, és még tovább növelhető.”


Forrás: Trombózisközpont
2013. 09. 02.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés