2024. Október 07. hétfő
Az új szellemi kihívások kimondottan jót tesznek az agyunknak, hogy idős korban is frissek maradjunk – derül ki a dallasi University of Texas friss kutatásából.

Sajgó ízületek szelíd gyógyítója>>>

A kutatásban 39 idős ember vet részt, akik alacsony, illetve komoly mentális kihívást jelentő feladatokat végeztek, illetve egyesek a kontrollcsoportba kerültek. A csoportok tagjait véletlenszerűen választották ki. Azok az emberek, akik a nagy mentális kihívást igénylő csapatba kerültek, heti legalább 15 órában, 14 héten keresztül bonyolultabb műveleteket végeztek: fotózással és foltvarrással, esetleg mindkettővel kapcsolatos feladatokat kaptak. Azok, akik az alacsonyabb szellemi kihívást igénylő csoportba kerültek, heti 15 órában cseveghettek egymással, illetve utazással és főzéssel kapcsolatos egyszerű feladatokat kaptak, amelyek során aktív tanulásra nem került sor. A kontrollcsoport tagjai közben zenét hallgattak, egyszerű játékokat játszottak és szórakoztató filmeket néztek.

Kiderült, hogy 14 hét után a nagy kihívást jelentő csoport tagjainak jobb volt az emlékezőképessége, mint a másik két csoporté. Az érdekesség az, hogy az itt elért eredményt egy évvel később is megtartották az önkéntesek – derül ki a Restorative Neurology and Neuroscience című szaklapban publikált kutatásból. “Ez az első kutatás, amely bizonyítja, hogy a mentális kihívást jelentő szabadidős tevékenység jót tesz a memóriának, és a pozitív hatás hosszabb idő elteltével is érzékelhető” – mondja a kutatást vezető Denise Park. A szakember ugyanakkor elmondta, hogy szeretnének egy több emberre kiterjedő, pontosabb felmérést is végezni a témában.


Forrás: Medipress
2016. 02. 25.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés