2024. Március 28. csütörtök
A zöldborsó, a kukorica és a burgonya mind kerülendő – állítják a szakértők, akik inkább karfiolt, aszalt szilvát és áfonyát javasolnak.

Sokak kedvence, a krumpli csupán egy a hizlaló zöldségek közül egy friss tanulmány szerint. A Harvard kutatói úgy vélik, hogy aki figyelni akar a súlyára, annak inkább barna rizst vagy teljes kiőrlésű kenyeret kell választania köretként. A derékbőségnek a csemegekukorica és a zöldborsó is rosszat tesz. Sőt, még az is bebizonyosodott, hogy a diétázók legjobb barátja, a zeller sem tesz csodát a fogyás érdekében. Az áfonya, az aszalt szilva és a karfiol azonban hozzájárul az álomsúly eléréséhez.

Az eredmények a Harvard Közegészségügyi Iskolájában láttak napvilágot, ahol több mint 130 000 amerikait vizsgáltak meg. 24 éven keresztül négyévente kérdőívet töltettek ki velük arról, hogy milyen gyakran fogyasztanak 131 meghatározott ételből, beleérve sok zöldséget és gyümölcsöt is. A résztvevők rendszeresen mérték magukat, illetve információval szolgáltak a dohányzásukkal, a testmozgásukkal, a tévénézésükkel és más életmódbeli viselkedésükkel kapcsolatban. Az adatokat több célra is felhasználták, ám most a zöldség- és gyümölcsfogyasztás, valamint a testsúly-változás összefüggésén volt a hangsúly. Nem meglepő, hogy a bevitel növekedése az idők során súlygyarapodáshoz vezetett. Gyümölcsökből minden extra napi adag négy év alatt 20 dekás fogyást eredményezett, zöldségekkel pedig fele ilyen hatást értek el. Az áfonya bizonyult az elsőszámú zsírégetőnek, aminek a kulcsa a polifenolokban lehet. Az eredmények a PLOS Medicine című szaklapban jelentek meg.


Forrás: Medipress
2015. 10. 01.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés