2024. Október 05. szombat
Olyan összetevőt fedeztek fel ezekben az ételekben, amelyek visszaforgatják az idő kerekét a szervezetben.

A zöldborsó, a szójabab, a kukorica és a kéksajt segít a betegségek megelőzésében. A spermidin nevű hatóanyagban gazdag hozzávalók védhetnek a Parkinson és az Alzheimer-kór, továbbá bizonyos rákfajták ellen. Az izraeli Weizmann Intézet tudósai kimutatták, hogy ez a vegyület pozitív értelemben „összezavarja” a test biológiai óráját, mintegy megfiatalítva azt, így csökkenti a korral járó betegségekre való hajlamot. A szerzők hangsúlyozzák, hogy az élő sejtekben jelen lévő poliaminok szintjének csökkenése lassítja le a cirkadián ritmust. A hatást spermidines étrendkiegészítő segítségével produkálták egereknél.

„Ez a felfedezés bizonyítja a cirkadián ritmus és az anyagcsere szoros kölcsönhatását, illetve új lehetőségeket nyitnak meg a belső óra működésének módosítására” – fogalmazott Dr. Gad Asher. „A kibillent cirkadián ritmus többféle korral járó megbetegedéssel is összefügg, beleértve a rákot, az Alzheimer és a Parkinson-kórt, illetve a gyulladásos kórképeket is” – tette hozzá a szakember. A poliaminok minden élő szervezetben megtalálható létfontosságú molekulák. Táplálékforrásból kerülnek anyagcsere útján a sejtekbe, ahol kulcsfolyamatokat szabályoznak. Dr. Asher és csapata előre feltételezte, hogy a poliaminok a cirkadián ritmushoz is hozzájárulnak. Ezt bizonyítja, hogy a poliamin-szintézist gátló szert kapó felnőtt patkányok belső órája átlagosan napi 11 perccel lelassult. Az eredmények a Cell Metabolism című szaklapban jelentek meg.


Forrás: Medipress
2015. 10. 14.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés