2024. Október 01. kedd
A McGill Egyetem tudósainak kutatásai szerint az agy motoros hálózata segít az embereknek emlékezni azokra a zenei darabokra, amiket korábban már játszottak. Az emberek az ilyen zenei részleteket sokkal könnyebben felismerik, mint azokat, amiket csak hallottak. Caroline Palmer professzor vizsgálatai új megvilágításba helyezhetik az emberi érzékelés működésének megértését, valamint feltárhatják a motoros tanulás fejlesztésének a memória védelmében és a kognitív zavarok megelőzésében betöltött szerepét.

A jelenséget, ami által egy dallam előadása a szimpla hallgatásnál sokkal hatékonyabban segít emlékezni, a memória "produkciós hatásának" nevezzük - nyilatkozta Palmer professzor, a Kognitív Idegi Tudományok kutatási igazgatója - A tudósok régóta vitatkoznak rajta, hogy a produkciós hatás vajon valóban a motoros memóriának a következtében jön-e létre (vagyis, hogy az ember jobban emlékezik a végrehajtott mozdulatsorokhoz köthető emlékekre), vagy pedig a megerősödött akusztikus memória segítségével alakul ki. A vizsgálati eredményeink szerint egyértelműen az előbbiről van szó, mivel a motoros emlékek segíthetik a korábban már előadott zeneművek felismerését."

A kutatáshoz a tudósok húsz képzett francia zongoristát kértek fel. A kísérleti csoport tagjait megkérték, hogy tanuljanak meg néhány egyszerű dallamot hallás útján, vagy úgy, hogy néhányszor lejátsszák őket a zongorán. A zongoristákkal ezek után meghallgattatták az összes dallamot, de néhányba rossz hangokat csempésztek. A vizsgálat közben végig elektroenkefalográffal (EEG) figyelték az agyműködésüket.

Az adatok szerint a zongoristák sokkal hatékonyabban ismerték fel a rossz hangokat a dallamokban abban az esetben, ha korábban már lejátszották őket - nyilatkozta Brian Mathias, a McGill Egyetem PhD hallgatója, aki szintén részt vett a kutatásban.

Az EEG vizsgálatok alapján úgy tűnik, a korábban játszott dallamok sokkal nagyobb változást hoztak létre a résztvevők agyhullámaiban és növelték a motoros tevékenységet is az agyukban. Ez arra enged következtetni, hogy agyunk igen gyorsan képes összevetni a hallott információt a memóriában elraktározott motoros információval, így lehetővé téve, hogy felismerjük a már ismeros dallamokat. A kutatás részletes leírása a Cerebral Cortex című tudományos szaklapban olvasható.


Forrás: Medipress
2014. 03. 17.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés