![](/themes/vital_theme/images/ferdevonal_zold.gif)
Sanford DeVoe, a kutatás egyik vezetője, a torontói Rotman Üzleti Iskola munkatársa szerint azok az emberek, akik az idejüket pénzben mérik, sokkal boldogtalanabbak, amikor épp úgy töltik el az idejüket, hogy azzal nem keresnek pénzt. Ez pedig csökkenti azt a képességüket, hogy örömtelien tudják eltölteni a szabadidejüket. "Az ilyen emberek valójában aláássák a jó közérzetüket" – magyarázta.
![idő, pénz, boldogság idő, pénz, boldogság](https://vital.hu/files/images/i_ido-penz-boldogsag.jpg)
A megállapítást a szakemberek három kísérletre alapozták, amelyekben kis csoportokra osztották a résztvevőket. Az egyik csoport résztvevőit megkérték, hogy gondoljanak arra, az idejük pénzben mérhető. Később kiderült, hogy a szabadidős tevékenységek során pontosan ez a csoport mutatott nagyobb elégedetlenséget és idegességet.
Ugyanez a csoport azonban sokkal jobban érezte magát, mint a másik kettő, amikor fizettek valamilyen szabadidős tevékenységért, például a zenehallgatásért. "Két ember nagyon különbözően élheti meg ugyanazt az eltöltött időmennyiséget" – tette hozzá DeVoe.
Az Experimental Social Psychology folyóiratban ismertetett kutatás eredménye azért is nagyon fontos, mert az elmúlt évtizedekben egyre gyakoribb az óradíjas fizetés, ez pedig kihathat az emberek szabadidejére is, amivel jó, ha tisztában vannak.