2024. Április 16. kedd

Egy éve nyitotta meg kapuit az első magyarországi HPV-Centrum, melynek fennállása óta mért adatai még a Centrum vezetőit is megdöbbentették: a vizsgált nők több mint fele HPV-fertőzött.


A Semmelweis Egyetem II.sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján létrehozott HPV-Centrum elindításában döntő szerepet játszott, hogy az utóbbi időben jelentősen bővültek a tudományos ismeretek a HPV-fertőzésről, és mára forradalmian új lehetőség áll rendelkezésre a vírusfertőzés kimutatására és a már kialakult fertőzés kezelésére.

nő beteg, orvos, hpv-fertőzés

A budapesti HPV-Centrumban az első évben a betegek több mint felénél (52,21%) mutattak ki HPV-fertőzést, és a fertőzöttek 69,93%-a az ún. magas kockázatú, rákos elváltozást előidéző HPV-típussal fertőződött meg. A leginkább veszélyeztetettnek a 26-45 év közötti nők számítanak, körükben kiugróan magas: 70,9% volt a magas kockázatú HPV-fertőzés aránya.

A HPV (humán papilloma vírus) tehető felelőssé a méhnyakrák kialakulásáért, ami Magyarországon az emlő- és tüdőrák után a harmadik leggyakoribb daganatos betegség a nők körében, halálozási rátája 10-szer magasabb a fejlettebb európai országokhoz képest!

Kevésbé ismert tény, hogy a magas rákkockázatú HPV más daganatos betegségek kialakulásáért is felelős, többek között a végbélrákok 90%-áért, valamint a fej-nyaki rákok 12%-áért. Az utóbbiak körébe tartozó rosszindulatú szájüregi daganatok – melyek hátterében az orális szex során átadott vírus lehet – halálozásában Magyarország első helyen áll Európában.

Ma már országszerte 16 HPV-Centrumban várják az aktív szexuális életet élő nőket. Újdonság, hogy a most nyíló első sokszakági és szájüregi HPV-Centrumokban nemcsak nőket, hanem férfiakat is fogadnak a szakemberek.

További információ: www.hpvcentrum.hu, www.hpvteszt.hu


Forrás: Vital
2008. 04. 24.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés