2025. Január 11. szombat
Az idei tanévben is kérhetik a szülők a humán papillomavírus (HPV) elleni ingyenes védőoltást a hetedikes lányoknak és fiúknak - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK).

Az oltás beadásához szükséges szülői beleegyező nyilatkozatot szeptember 12-ig kell leadni az iskolában.

A védőoltást - a korábbi tanévekhez hasonlóan - idén is iskolai kampányoltás keretében adják be. Az első dózist idén októberben, a másodikat jövő év áprilisában.

HPV oltás lányok

A kampányoltás keretében a kapott vakcina a HPV 9 típusa ellen alakít ki védettséget és várhatóan védelmet nyújt azon HPV-típusok ellen, amelyek a méhnyakrákesetek körülbelül 90 százalékát okozzák. A védőoltással megelőzhető továbbá a HPV okozta nemi szemölcsök mintegy 90 százaléka is.

A 7. évfolyamos lányok számára már a 2014/2015-ös tanévtől kezdődően térítésmentesen elérhető a HPV elleni védőoltás, a 2020/2021-es tanévtől kezdődően pedig már a fiúk is kérhetik a beadását.

A HPV elleni védőoltást az adott korosztályban a lányok 80 százaléka kérte, míg az első évben a fiúk több mint 70 százaléka vette igénybe az ingyenes oltást.

A HPV okozta megbetegedésekkel szemben a szexuális élet megkezdése előtt beadott oltás a leghatékonyabb.

A védőoltási program célja a HPV vírus okozta daganatos megbetegedések és halálesetek számának csökkentése, ezért javasolják a védőoltást, és kérik a szülőket, éljenek a lehetőséggel.

A tapasztalatok azt mutatják. hogy a vakcina hatásos és biztonságos.

A hazai HPV elleni védőoltási programban elért eredmények nemzetközi összehasonlításban is elismerésre méltók. Az európai szinten is jó eredmény egyfelől a szülők felelős döntésének, másrészt az iskolavédőnők és iskolaorvosok odaadó szervező munkájának is köszönhető - fogalmaztak.


Forrás: MTI
2022. 09. 06.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés