Az ausztráliai Monash Egyetem munkatársai által vezetett felmérésből kiderül, hogy a kiegyensúlyozottan táplálkozó nők, akik B6-vitaminban gazdag alapanyagokat választanak, rossz alvási szokások ellenére is hosszú életnek örülhetnek. A tajvani Nemzeti Védelmi Orvosi Központ és a szintén tajvani Nemzeti Egészségkutató Intézet közreműködésével készült tanulmány rávilágít az alvás minősége és a mortalitás közötti összefüggésre az idős férfiak és nők körében.
Mark Wahlqvist, a Monash Egyetem Emeritus professzora hangsúlyozta, hogy az alvás nagyobb szerepet játszik az erősebb nem halandóságában. „Az elégtelen alvás növeli az elhízás, a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri problémák, valamint a koszorúér-betegség kockázatát. Eredményeink alapján mindkét nemnél étvágycsökkenéshez és rosszabb közérzethez vezet az alváshiány. Akik nem alszanak eleget, kevésbé változatosan táplálkoznak. Férfiak esetében csak akkor jelentett növekedett mortalitást az alváshiány, amennyiben a táplálkozásukkal is probléma volt, a nőknél pedig csak akkor javítja az esélyeket a megfelelő pihenés, ha mellette harmonikusan étkeznek” – összegezte Wahlqvist professzor. Az értekezés rámutat, hogy a nőknél kétszer akkora az alvásproblémák kockázata, mint a férfiaknál. A rosszul alvó nők B6-vitamin bevitele alacsonyabbnak bizonyul. Az elégségesen alvók pedig kevesebb vasat vittek be a szervezetükbe, mint a jól alvók.
A férfiak és a nők életkilátásait egyaránt javította a változatos étrend. „A kiegyensúlyozott táplálkozás képes az alváshiány ellen dolgozni a férfiaknál, a nőknek pedig érdemes kifejezetten a B6-vitamin pótlására figyelni” – tette hozzá a szakértő. Az eredmények a Journal of the American College of Nutrition című szakfolyóiratban jelentek meg.