2024. Szeptember 30. hétfő
A kognitív viselkedésterápia hatékonyabb a hagyományos ellátásnál a hipochondriával vagy egészségügyi szorongással küszködő páciensek számára, ráadásul nagyon olcsó – áll a The Lancet című szakfolyóiratban közzétett kutatásban.

Az eredmények alapján a kognitív viselkedésterápiában részesülő betegek 14 százalékának sikerül normális szintre csökkenteni a szorongását, míg a biztatáson alapuló hagyományos ellátás csak 7 százaléknál ért el ilyen javulást. A szakértők arra is rámutatnak, hogy az ápolók könnyedén elsajátíthatják a pszichológiai terápia alapjait. Becslések szerint a kórházi betegek 10-20 százaléka aggódik túlzottan a saját egészségi állapota miatt. Korábbi kutatások kimutatták, hogy a magatartásminták megváltoztatására irányuló kognitív viselkedésterápia hatékony a szorongási zavarok kezelésére. Hiány mutatkozik azonban azokból a szakemberekből, akik képesek ilyet nyújtani, a várólista tehát hosszú.

Jelen tanulmányhoz 219 egészségügyi szorongásban szenvedő embert vizsgáltak meg, akik átlagosan hat alkalmas kognitív viselkedésterápiában részesültek, emellett pedig 225 olyat, akik az általános irányelveknek megfelelően megnyugtató szavakat kaptak. Fél és egy év elteltével a kognitív viselkedésterápián résztvevők „saját értékelésük alapján jelentősebb javulást mutattak a szorongás és a depressziós tünetek tekintetében”, mint amásik csoport tagjai. Ráadásul a kognitív viselkedésterápiásoknál röviddel a kezelés megkezdése után már észrevehetően csökkent a szorongás. A terápiát olyan egyének tartották, akik nem számítottak szakértőnek: csupán két alkalmas tanfolyamon vettek részt. A kutatást vezető Peter Tyrer, az Imperial College London Mentális Egészségügyi Központjának vezetője úgy fogalmazott, hogy az eredmények szerint a hipochondria sikeresen gyógyítható, méghozzá „viszonylag olcsó” módon.


Forrás: Medipress
2013. 10. 25.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés