2024. December 21. szombat
Indul a nyári buli- és sörszezon, így idén ismét útjára indul a JÓFEJ (Józan, Felelős Járművezető) program, melynek keretében az aszfaltbetyár Harsányi Levente hívja fel a fiatalok figyelmét arra, hogy ha isznak, ne vezessenek. Levente is betartja ezt a szabályt, bár egyszer kis híján megszegte azt.

Harsányi Levente

A Magyar Sörgyártók Szövetségének szervezésében tavaly indult program arca szórakozóhelyeken propagálja a biztonságos vezetést. „Mivel elmúltam már 35 éves, és igyekszem felelősségteljes életet élni, úgy gondolom, a fiataloknak nyilvánosan is példát kell mutatnom ebben. Ez a kampány pedig remek lehetőség erre, hiszen mi sem fontosabb annál, hogy valaki szórakozzon, és a buli után haza is érjen. A program lényege: amikor bulizol, bátran igyál, csak utána ne ülj autóba. Azonban ha vezetni szeretnél, akkor csak üdítőt kortyolgass, semmi alkoholt. Ezt én is szigorúan betartom, bár egyszer valamelyest megszegtem. Egy kis sörözés után beültem az autóba, és indultam volna haza, de két utcasarok után kiszálltam a kocsiból, és otthagytam a járgányt, mert tudatosodott bennem, hogy ebből még tragédia is lehet. Remélem, hogy a fiatalok egyáltalán nem fognak vezetni, ha isznak! Én mindenképp erre buzdítom őket – a saját érdekükben” – teszi hozzá Levente.

A kezdeményezés mellé állt Pártai Lucia és Trabarna is. Lucia a kislánya, és a gyermekek miatt érzett felelőssége miatt csatlakozott. Úgy érzi, hogy már gyermekkorban tudatosítani kell a kicsikben, hogy tetteiknek milyen következménye lehet. Trabarna csak „közvetve” hirdeti a JÓFEJ kampányt, hiszen a program nyitóeseményének autentikus járműhangként ő volt a fellépője. Elárulta: még soha nem ült volán mögé úgy, hogy akár egy korty alkoholt is ivott volna, és erre buzdít mindenkit a környezetében.


2007. 05. 22.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés