Egy gyermeken és két felnőtt betegen hajtottak végre transzplantációt mindössze 24 óra leforgása alatt – mondta el Ofner Péter. A részletekről nem nyilatkozott, ezekről a Semmelweis Egyetem Ér- és Szívsebészeti Klinikájával és az Országos Vérellátó Szolgálattal közös budapesti sajtótájékoztatón számolnak be hétfőn.
A három esettel kapcsolatban szólt arról, hogy az utóbbi egy évben jelentős javult a donorhelyzet a gyermekszív-transzplantációnál, mert az érintett szülők nem zárkóznak el úgy, mint korábban.
Ez az elmozdulás a sajtó közreműködésének is köszönhető, az emberek megismerték a problémát – fűzte hozzá Ofner Péter.
Mihány Sándor, a Szervkoordinációs Iroda vezetője november 23-ai budapesti sajtótájékoztatóján a magyarországi szervdonációs helyzetről szólva, elmondta: a várólistán lévő betegek számának növekedése meghaladja a rendelkezésre álló szervek számának növekedését.