2024. December 21. szombat
A talpon lévő elhalt hámsejtek eltávolításának legdivatosabb módja manapság a halpedikűr, a már Magyarországon is elérhető „kezelés” azonban fertőzést okozhat, figyelmeztetnek brit szakértők.

A halpedikűr lényege, hogy a vendég egy apró halakkal teli tartályba lógatja a lábát, hogy azok leeszegessék róla az elhalt bőrt. A pedikűrözést a doktorhalként is ismert, apró szívogató márnák (latinul garra rufa) végzik, amelyek a pontyfélék családjába tartoznak és nincs foguk.

halpedikűr

A brit Egészségvédelmi Ügynökség szakemberei arra figyelmeztetnek, hogy a kezelés könnyen fertőzésekhez vezethet, ha valaki a lábán lévő nyílt sebbel veszi igénybe azt. Bár eddig nem tudni olyan esetről, amikor valaki fertőzést kapott volna a halpedikűr során, a szervezet számtalan megkeresést kapott egészségügyi dolgozóktól, ezért igyekeznek kivizsgálni a lehetséges kockázati tényezőket és kideríteni, hogy valóban okozhat-e fertőzést a furcsa eljárás.

Az Egyesült Államok több államában egészségügyi és biztonsági okokra hivatkozva már betiltották a halpedikűrt, mivel ugyanaz a hal általában egymás után több vendég lábát is tisztogatja, ami teret adhat különféle fertőzéseknek.


Forrás: Medipress
2011. 03. 16.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés