![](/themes/vital_theme/images/ferdevonal_zold.gif)
„A hajbeültetés hagyományos módszerével kapcsolatban számos probléma merül fel, ezért úgy határoztunk, hogy teljesen új szempontból közelítünk a hajtranszplantáció felé – mondta Dr. Sanusi Umar, a Los Angeles-i Kalifornia Egyetem bőrgyógyász-szakértője. – A hagyományos hajátültetési eljárás során általában a páciens tarkójáról ültetik át a hajszálakat a kopaszodó homloki részekre, pedig történetesen éppen ezen a területen a legerősebb a szőr, emiatt minden igyekezet ellenére természetellenes hatása lesz a beültetett hajnak.”
![hajbeültetés hajbeültetés](https://vital.hu/files/images/i_hajbeultetes-szorszalak.jpg)
Umar szerint a másik általános probléma, hogy az emberek nagyon eltérő mértékben kopaszodnak, így néhány páciens esetében hátul sincs elegendő haj, amit előre lehetne ültetni, valamint a hajhagymák fejbőrből történő eltávolítása apró hegeket hagyhat hátra.
Az új módszer alkalmazásával a páciens egész testfelületéről összegyűjtik a szőrszálakat. „Ezzel a technikával kombinálni lehet a különféle erősségű szőrszálakat a durva szakálltól kezdve a sokkal finomabb szerkezetű mellkas- vagy lábszőrig, attól függően, hogy milyen erősségű a páciens hajszerkezete” – magyarázta Umar. Az eljárással akár 20-30 000 szőrszálat is be lehet ültetni, ami komoly segítséget jelenthet a súlyos kopaszsággal küzdő férfiak számára is.
A kísérleti hajbeültetések után a szakember megfigyelte, hogy a fejbőrbe ültetett lábszőrszálak 75-80 százaléka jól beilleszkedett az új környezetbe, és 3-4 évvel a beültetést követően is csak minimális mértékben hullott ki újra a páciensek haja.
Umar tanulmányának részleteit az Archives of Dermatology című tudományos folyóirat februári számában publikálták.