2024. December 21. szombat
Egy a JAMA Internal Medicine című lapban közzétett friss kutatás szerint a teljes kiőrlésű gabonák fogyasztása – mint amilyen a pattogatott kukorica, a zab vagy a quiona – meghosszabbítja az életünket, mivel csökkenti a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázatát.

A kutatást vezető dr. Qi Sun, a bostoni Harvard Egyetem Közegészségügyi Iskola munkatársa és csapata két nagy korábbi tanulmányt néztek át, melyekben nagyjából 74 000 nő és 44 000 férfi vett részt, akiknél több évtizeden át kísérték figyelemmel, hogy mennyi teljes kiőrlésű gabonát fogyasztottak.

A vizsgálatok lezárást követően – 24-26 év elteltével - az alanyok közül 26 920-an haltak meg. A kutatásokból három alapvető következtetést vontak le a szakemberek. Először is megállapították, hogy akinek az étrendjében naponta legalább 28 gramm teljes kiőrlésű gabona szerepelt, az 5 százalékkal kisebb arányban halt meg a vizsgálat ideje alatt, és 9 százalékkal kisebb eséllyel állt összefüggésben a halála valamilyen szív- és érrendszeri megbetegedéssel.

Másodszor az is kiderült, hogy a fenti típusú megbetegedésekre és az elhalálozás arányára legnagyobb hatással a gabona külső, kemény burkának az elfogyasztása volt, ez ugyanis tele van antioxidánsokkal, B-vitaminnal és rosttal. A finomított gabona előállítása során általában pont ezt a részét távolítják el a növénynek, ami éppen a legtöbb egészségügyi előnyt hordozza magában. Végezetül azt is megállapították a kutatók, hogy azok, akiknek napi egy étkezését teljes mértékben a teljes kiőrlésű gabona tette ki, 8 százalékkal kisebb eséllyel haltak meg a vizsgálat ideje alatt, akiknél pedig ez az étkezés vörös hús helyett került be az étrendjükbe, azoknál a fenti kockázat csökkenése már 20 százalékosnak mutatkozott.

A számos előny mellett a szakemberek azt a következtetést is leszűrték, hogy a rák kockázatát nem befolyásolta a teljes kiőrlésű gabona fogyasztása, ám az is lehet, hogy ennek csupán az az oka, hogy ehhez nem állt elég adat a kutatók rendelkezésére. Sun a fenti vizsgálatok alapján mindenkinek azt tanácsolja, hogy a rendszeres mozgás és az egészséges étrend mellett, az étkezések során elfogyasztott gabonamennyiség fele mindenképpen teljes kiőrlésű legyen, mivel ezek a gabonák alacsonyabb glikémiás indexűek, emellett vitaminban és ásványi anyagokban igen gazdagok.


Forrás: Medipress
2015. 01. 14.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés